Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1944

8. 1944. június 14. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 230

4 győzelmes szellemét hirdeti. Az úttörők oldalán küzdött azokért az elvekért, melyek most nemzeti hitvallást és kormányzati programmot jelentenek. Most a hivatali érdemeken kfvül jutalmat, elismerést nyert eszmei hűsége, hitvalló magyarsága is. A városi közélet és a nemzeti közvélemény azért üdvözli örömmel a polgármesteri székben, mert személyében a korszellem hivatott képviselőjét, a nemzeti eszmék bátor és kipróbált harcosát látja. Nemes hagyományok útján, kiváló elődök örökségében szolgálhatja azokat az eszményeket, melyek a nemzet és főváros számára is emelkedést, fejlődést Ígérnek. Nagyszerű feladat várja. Most nyilt meg annak a lehetősége, hogy megvalósuljon a magyarság százados vágya és álma. Az élet egész valóságában felépülhet a keresztény Budapest, mely szellemében, kultúrájában és társadalmában méltó fővárosa, országos központja lehet az ezeréves nemzetnek. A magyar metropolis megszervezésében, városfejlesztő munkájában mindnyájunk lelkes és odaadó támogatására számíthat. Mikor ez ünnepélyes pillanatban legjobb, legmelegebb szerencsekívánatainkat nyilvánítjuk, Isten áldását kérjük személyére és közérdekű munkásságára. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps.) !230. Dr. Doroghi Farkas Ákos polgármester a következő beszéddel válaszol: Mélyen tisztelt magyar királyi Belügyminiszter Ür! Mélyen tisztelt Államtitkár Urak! Mélyen tisztelt Főpolgármester Ür! Mélyen tisztelt Közgyűlés! A Kormányzó Ür őfőméltósága legmagasabb elhatározásából a polgármesteri állásra történt megválasztásom jóváhagyatván, az igen tisztelt közgyűlés színe előtt a hivatali esküt letehettem. Ebben az ünnepélyes órában a mélységes hódolat és hála kifejezése az első kötelességem őfőméltósága személye iránt, akit a Mindenható kegyelme akkor adott ennek a nemzetnek, ennek a hazának, amikor legnagyobb szükség volt erőskezű, izzig-vérig magyar, amellett bölcs és megfontolt vezérre, s akire bizalommal és hittel tekint fel ma, a háború vészterhes napjaiban minden magyar szem. A köszönet, a hűség és a bizalom kifejezése illeti meg részemről a magyar királyi miniszterelnök és belügyminiszter urakat, akik letéteményesei, továbbfejlesztői annak a fajvédő, népi, szociális gondolatnak, amelynek már néhai vezéreim és politikai eszményképeim: Gömbös Gyula és Wolff Károly életében, az ő működésük kezdete óta híve és harcos vezetője voltam. Különösen köszönöm azt a kitüntetést, amely a belügyminiszter úr személyes megjelenésében, a székesfőváros törvényhatósági bizottsága és személyem iránt a főváros történetében talán elsőízben kifejezésre jutott, őszintén köszönöm a főpolgármester úrnak azokat a meleg baráti szavait, amelyekkel engem polgármesteri díszes, de ma különösen nehéz és felelősségteljes tisztségembe beiktatni szíves volt. A mélyen tisztelt közgyűlésnek végül a legmélyebb hálával köszönöm meg azt a csaknem egyhangú bizalmat, amellyel a választás alkalmával engem megtisztelni méltóztatott. Ezt a bizalmat kiérdemelni, arra méltónak mutatkozni a mai időkben sokkal nehezebb feladat, mint lenne akkor, ha a béke boldog napjaiban fordult volna felém a főváros polgárságának bizalma. Háború van, olyan háború, amelyben talán sokkal inkább, mint ezeréves történelmünk folyamán bármikor, — a nemzeti élet, sőt egyéni életünk, családjaink, szeretteink sorsa forog a legközvetlenebb, legborzalmasabb veszélyben. Ennek a háborúnak a kimenetele számunkra mindent jelent: az életet, a boldogulást, a méltó helyet Európa népei sorában,—vagy pedig a pusztulást, a nemzeti lét megszűnését és a legszörnyűbb egyéni gyászt, tragédiát azok számára, akik a pusztulást talán túlélik. Ezért a polgármesteri székből elhangzó első programmpont is csak az lehet, amelyet a miniszterelnök úr adott, hogy ezt a háborút meg kell nyernünk és azt meg is fogjuk nyerni. Ennek a fővárosnak is az önfenntartás ösztöne, a nemzet egyeteme és a kint harcoló fiaink iránti kötelesség egyformán azt a parancsot adják: mindent megtenni, éjjel-nappal munkálkodni azon, hogy a háború győzelmes befejezését szolgáljuk és azt minden eszközzel előmozdítsuk. Ragyogó programm helyett ma időszerűbb rámutatnom arra a lehetőségre, hogy talán még sok szenvedésen, sok megpróbáltatáson kell keresztülmennünk, talán fogcsikorgatva kell üszkös romok között helytállanunk, talán sok minden hiányozni fog a megszokott kényelmünkhöz és mindennapi életünk rendjéhez, de meg kell kívánnunk mindenkitől a hitet és kitartást ilyen körülmények között is. Mert ez a háború még mindig jobb, mint az a béke, amelyet a megadással, az árulás gyalázatával kellene megváltani. y LAAA^V Mpolgürmester-eln&k.