Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1944

8. 1944. június 14. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 230

Amikor tehát hálánk, köszönetünk és szeretetünk érzése száll a keleti-fronton, a bolsevizmus réme ellen küzdő fiainkhoz és nagy szövetségestársunk: a Németbirodalom velünk harcoló, bennünket is oltalmazó fiai felé, nekünk idehaza az első kötelességünk az kell, hogy legyen, hogy ezt az önvédelmi harcot minden erővel támogassuk és magunk is példát mutatva álljunk a szenvedések, a lemondások, az áldozatok frontját, amelyre bennünket a szebb magyar jövőbe vetett törhetetlen hit kötelez. Ezért kell ebben az ünnepélyes percben azt az irányelvet is leszögeznem, amelyet a belügyminiszter úr röviden, de annál kifejezőbben úgy körvonalazott, hogy ma csak egyféle politika lehetséges: a katonapolitika. A főváros adminisztrációja, tisztviselői kara a napi politika, a pártoskodás küzdelmeiben részt nem vehet, azoktól az adminisztrációt távol kell tartani, de annál nagyobb hűséggel, kitartással és bátorsággal kell szolgálni a vezetőktől kezdve a legkisebb tisztviselőig és munkásig a győzelem célját és az örök magyar eszmét: a nagy, boldog, a népi és nemzeti eszmében megújhodott Magyarországot. Erre a munkára hívok magam mellé mindenkit: kiváló munkatársaimat, az alpolgármester, főtisztviselő és tanácsnok kollégáimat, közigazgatási, üzemi és közoktatásügyi alkalmazottaikat és kiprópált hűségű, becsületes munkásainkat. Szeretetet, hűséget, megbecsülést, kartársi együttérzést hirdetek feléjük, csalódni bennem nem fognak sohasem, de kíméletlen szigort kell hirdetnem mindazok felé, akik nem értik meg az idők parancsát. Programmom második pontja: elősegíteni, megteremteni ebben a városban, amelynek a benne uralkodó idegen szellem negyedszázaddal ezelőtt a »bűnös Budapest« jelzőt szerezte meg, azt az igazi magyar nemzeti, szociális egységfrontot, munkaközösséget, amelynek kialakítása kormányunk programmja, s amely a polgárait, a tagjait csak egy szempont szerint különbözteti meg: mindenki annyit ér, amennyi értéket, hasznot nyújt munkája, áldozata a nemzeti közösségnek. Ennek a programmnak szolgálatába kívánom állítani azt a nagy erkölcsi és gazdasági erőt, amelyet ennek a nagy városnak hatalmas adminisztrációs gépezete, nagy pénzügyi ereje és gazdasági hatalma jelent. A magam szerény hatáskörében eddig is, amennyire a viszonyok engedték, ennek a célkitűzésnek szolgája voltam s hála azoknak a kitűnő főtisztviselő kartársaimnak, akik programmom: a dolgozó fővárosi tisztviselő és munkások életnívójának, társadalmi helyzetének emelése iránt a legteljesebb megértéssel viseltettek, talán sikerült is néhány olyan eredményt elérnünk, amelyek a fővárost a magyar haza legjobb munkaadója gyanánt tették ismertté. Az elért eredményeknél azonban nem szabad megállanunk, hanem szervesen tovább kell építeni a dolgozó társadalom jóléte, szociális biztosítása, társadalmi emelkedése érdekét szolgáló intézményeinket. A mi szociálpolitikánknak ne a segély, ne az alamizsna, ne a hivalkodó jótékonykodás legyen az alapja, hanem a tisztességes kenyeret, a család jólétét, a munkás sorsát, jövőjét biztosító munka lehetősége mindenki számára, aki tud és akar dolgozni. De ezzel együtt a szellemi és fizikai munkának az a társadalmi megbecsülése is, amely eltüntet minden kaszt-különbségeket magyar és magyar között. A vezetésemre bízott tisztviselői karral együttműködésben gondoskodni kívánok arról, hogy ezt a nemzeti szolidaritást bent, a székesfővárosban senki és semmi meg ne zavarhassa. Mint Istenben boldogult, felejthetetlen emlékű főnököm és elődöm, Sipőcz Jenő mondotta negyedszázaddal ezelőtt, hirdetem én is belső ellenségeink felé : oörködni fogok, hogy a destrukció szelleme be ne férkőzhessek és ha mégis kisérteni találna, szembe találja magát a keresztény és nemzeti gondolat lángpallosú angyalával!* Részletekbe menő alkotó programmról nyilatkozni ma, sajnos, nem tudok, hiszen nagy alkotásokról addig aligha lehet szó, amíg romok között kell élnünk, legjobbjaink pedig fegyverrel kezükben védik határainkat. De ígérhetem, hogy senki sem tehet majd nekem és munkatársaimnak szemrehányást azért, hogy az építőmunkát elmulasztottuk, ha az Úristen kegyelméből a győzedelmes béke napjai reánk fel fognak virradni. Teendőnk lesz elég, van programm és vannak gondolataink. Sok ezekből az elképzelésekből és gondolatokból ismeretes az igen tisztelt közgyűlés előtt is, hiszen azokról többízben nyilatkozott e helyen hivatali elődöm, az alkotó, dolgozó pesti polgár kitűnő reprezentánsa, Szendy Károly is. Most azonban ezeket a terveket, gondolatokat háttérbe szorítja a döntő szakaszhoz rohamosan közeledő háború ezernyi belső problémája, a mi számunkra, a főváros vezetősége és adminisztrációja