Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1940

3. 1940. március 1. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 108 - 109 - 110

80 1940 március 1-i rendkívüli ünnepi közgyűlés. 108—110. szám. Peyer Károly Struczky Sándor Ugrón Gábor dr. Pollatschek Elemér dr. Szabó Imre Vály Ferenc dr. Pollákné Stern Szerén Szabó József Vályi Lajos dr. Raffay Sándor dr. Szakasits Antal Viczián István dr. Rassay Károly dr. Szakái Antal dr. Vitéz Aladár Reisz Mór Szentesi József Vörösváry Miklós dr. Révész Mihály dr. Szentjóby-Staub Elemér Wellisch Andor Ripka Ferenc dr. Szepessy Albert Wenczel Árpád dr. Schmidt Richárd Temesváry László Windisch Ödön dr. Schoditsch Lajos Terbócz Imre Zsitvay Tibor dr. vitéz Somogyi Béla dr. Tóth Gábor törvényhatósági bizottsági tagok. (Az énekkar elénekli a Himnuszt). !108. Dr. Karafiáth Jenő főpolgármester-elnök az ünnepi rendkívüli közgyűlést déli 12 órakor megnyitja és a megjelenteket szívélyesen üdvözli. !109. Elnök javaslatára a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Csilléry András, Peyer Károly, dr. Rassay Károly és dr. Zsitvay Tibor bizottsági tagokat küldi ki a közgyűlés. !110. Dr. Karafiáth Jenő főpolgármester-elnök a következő szavakat intézi a közgyűléshez »Mélyen tisztelt Ünnepi Közgyűlés! Abban az izzó légkörben, a végtelennek tűnő percek túlfeszített lelkes izgalmában, amikor az első nemzetgyűlés várta a kormányzóvá megválasztott Fővezért, hogy a boldog emlékű Ottokár püspök vezette küldöttség ünnepies meghívására színe előtt esküt tegyen, teljességében aligha sejthette még bárki az Isteni Gondviselés nagyszerűségét. Azóta történelmi tényként állapíthattuk meg, hogy a forradalmi hangulatoktól elkábult országnak a legszélesebb alapon és a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből egybesereglett első nemzetgyűlése — Isten végtelen kegyelméből — a legelőrelátóbb, a legbölcsebb és nemzetpolitikailag a legszerencsésebb határozatát hozta meg akkor, amikor az ország kormányzójává vitéz nagybányai Horthy Miklóst választotta meg. Egyszerű fehér lapocskákkal döntötték el a nemzet sorsát, alig pár napra, hogy a Ház törvényjavaslatot fogadott el, amelyben körülbástyázni törekedett a megválasztandó államfő jogait. Lelkiszemeim előtt látom most is a kiváló képzettségű, nagy tudású Tury Béla nemzetgyűlési képviselő sudár alakját, amikor az előadói emelvényen az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló törvényjavaslatot, a későbbi — azóta már négy törvénnyel tökéletesbített — 1920. évi I. törvénycikket, mindenkit meggyőző érveivel ékesszólóan ismerteti. Amikor hazafias fájdalommal mondja, hogy »alkotmányunk két főpillére, mint a temetőnek megtört oszlopai merednek reánk« ... Amikor megállapítja, hogy »az 1918. október 31.-e utáni forradalmi jelenségek és események alkotmányunknak egész épületét és szerkezetét rázkódtatták meg és az azt követő nemzetietlen gyászkorszak a magyar nemzet egyéniségének és szellemének legsajátosabb alkotását, az ezeréves alkotmányt akarta tönkretennk. Ma mindez : — a végzetes mélység épúgy, mint a tüneményes felemelkedés — már a történelemé. Az első nemzetgyűlést hamarosan követte a második, hogy újjászülethessen az országgyűlés, kiegészítve az idők haladó szellemében életrehívott második kamarával, a Felsőházzal. És visszaterelődött így régi rendes medrébe alkotmányos életünk. A bűnös kezek által vert tátongó sebeket a bölcs országlás mellett szinte álomszerűén gyógyította be a nemzet csodákkal határos életereje és az idők pergő múlása. A politikai élet forgószínpadáról egymásután tünedeztek el az alatt a legismertebb nevek viselői. Üj egyéniségek sodródtak a megállást nem ismerő közélet kavargó forgatagába. A dunaparti palota termeiben is egyre gyérült azoknak a száma, akik mint kormányzóválasztó képviselők szakadatlan folytonossággal lehettek e válságos fordulatokban bővelkedő húszesztendőnek figyelmes szemlélői és közvetlen részesei az örvények és szirtek között hányódó politikai életnek és akik közül ma már csak öt hírmondó akad.