Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1940

3. 1940. március 1. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 111

1940 március 1-i rendkívüli ünnepi közgyűlés. 110—111. szám. 81 De amilyen gyorsasággal fogyott el a legválságosabb percek hiteles parlamenti tanúinak a száma, époly rohamosan emelkedett áldásos országlása alatt tekintélyben — külföldön és belföldön — és ami talán még ennél is több, mélységes szeretetben a magyar nép millióinak szívében, a nemzetnek hódolattal és hűséges ragaszkodással körülrajongott kormányzója. A képviselőház aranycirádás üléstermében húsz év előtt elhangzott szent esküre és az azóta lepergett változatos politikai eseményekre gondolva, mi magyarok hálával adózunk e napon és örökétig a Mindenhatónak, hogy különös kegyelméből gondviselésszerű ujjmutatással, az első nemzetgyűlés kijelölt feladatkörének magaslatára tudott helyezkedni akkor, amikor osztatlan lelkesedéssel, vitéz nagybányai Horthy Miklóst, a Nemzeti Hadsereg alapító Fővezérét emelte az ország legdíszesebb méltóságába. Áthatva az isteni Gondviselés valójában soha meg nem hálálható nagyszerűségétől, illő tisztelettel kérem fel a polgármester úr őméltóságát, hogy ünnepi beszédét elmondani és annak keretében előterjesztéseit a közgyűlés színe előtt megtenni szíveskedjék. !111. Szendy Károly polgármester a következő ünnepi beszédet mondja : »Mélyen tisztelt Közgyűlés! A mai történelmi idők sodrában minden jó magyar ember lélegzetfojtva figyeli a világtörténelmet formáló, vésszel terhes időket. Mindnyájan érezzük a történelmi felelősséget, félretesszük a vélt vagy valódi sérelmet, az egyéni felfogást, mindent alárendelve a nagy idők parancsolta egységnek és fegyelemnek. Mégis megállít bennünket egy évforduló, mely a magyar élet korszakos jelentőségű dátumára figyelmeztet. Most van huszadik éve annak, hogy a nemzetgyűlés az akkori fővezért, vitéz nagybányai Horthy Miklóst, Magyarország kormányzójának választotta. Ez a két évtized nem nagy idő a nemzet ezeréves történetében, de a magyarság sorsára gyakorolt hatása nemzeti jelentősége szempontjából a magyar századok kiemelkedő, mindenkor emlékezetes időszakai közé sorozható. Ezt a két rövid évtizedet még nagyobb és súlyosabb időnek kell minősítenünk, ha az országra zúdult feladatokat és az elért eredményeket történelmi távlatból mérlegeljük. A vesztett háború és a forradalmak után a nemzet olyan helyzetbe jutott, mely a teljes összeomlással, a végső katasztrófával volt határos minden téren. Az ezeréves országot feldarabolták, az egykori ép testből csak a csonka törzs maradt. Az ország területi feldarabolásával egyidőben összeomlott annak belső élete, politikai, társadalmi és gazdasági rendje is. Bár több nagy szerencsétlenséget ért meg ez a nemzet Mohitól Világosig, de mégis a sors a lét és nemlét kérdését ilyen kedvezőtlen helyzetben még nem tette fel. Egykor elvesztettük a magyar föld nagy részét, elesett a nemzeti lét legnagyobb garanciája, védőbástyája : Buda vára is. Akkor a magyarság a megmaradt hazai területekre húzódott és ott Őrizte önmagában a feltámadás reményét, a magyar lelket, örök nemzeti gondolatot. Ott érlelte azt a szellemi és erkölcsi erőt, melyből az idők változásával megszületett az új nemzeti élet. Most a magyar lét végső menedéke : a nemzeti lélek, a magyar gondolat is veszedelemben volt. Most az a lehetőség kísértett, hogy az összeomlott nemzetben kioltják a magyar érzést, a nemzeti öntudatot is. Az ezeréves történelem e legmélyebb válságának idején küldte el nekünk a Gondviselés nagybányai Horthy Miklóst, hogy felemelje és megmentse a széthullott nemzetet. Valamikor a tatárjárás után IV. Béla király állhatott olyan gonddal a romok között, amilyen érzéssel nézte Horthy Miklós a megcsonkított és feldúlt országot. Neki is az államépítés és nemzetszervezés hasonló feladata jutott, a szellemi és erkölcsi tatárjárás után kellett feltámasztania a magyar életet. A Szegedről elindult magyar fővezér annakidején a honmentők ősi küldetésével vonult be Budapestre. A nagy katonák és államférfiak kettős feladata, nagy munkája várta. A magyar múltban Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Kossuth Lajos viselte a nemzet bizalmából azt a méltóságot, amit Horthy Miklósra ruházott az ország ujjongó lelkesedéssel és nagy hittel. A dicső elődöket is a személyi kiválóság és a haza szolgálatában szerzett érdem emelte a nemzet élére.