Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1927

4. 1927. február 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 105 - 106 - 107

76 1927. február 4-iki közgyűlés. 107. s

zám. saját belügyeiben önállólag intézkedik". Jóváhagyás tehát csak ott kell, ahol azt a törvény (1872: XXXVI. t.-c. 4. stb. §-a — 1886: XXI. t.-c. 5. stb. §. kifejezetten rendeli. A törvényhatóságnak önkormányzati hatáskörében hozott — kormányhatósági jóváhagyásra nem szoruló — határozatai a m. kir. kormány elé csak a) az érdekeltek jogorvoslata, b) hatósági személy — a főispán és a tiszti főügyész — felülvizsgálati felterjesztése és c) hivatalból történő észlelés folytán kerülhetnek. A kormányhatóságot ezzel kapcsolatban megillető jogkör tekintetében arra mutathatunk rá, hogy a m. kir. kormány az a) alatt említett esetben egyesek szerint reformatorius (megváltoztató), mások szerint azonban csak cassatorius (megsemmisítő) hatáskörrel bír, míg a b) és c) alatt említett esetekben a jogkör mindig csak cassatorius. Ebből a kormányhatósági jogkörből a m. kir. belügyminisztert megillető vagyonfelügyeleti jogkör különösen kiemelkedik. Ezért azzal külön kell foglalkoznunk. A vagyonfelügyeleti jog forrása Budapest székesfőváros tekintetében az 1872: XXXVI. t.-c. 4. §-a, az egyéb törvényhatóságok tekintetében, pedig az 1886: XXI. t.-c. 4. §-a. Az utóbbi rendelkezést az 1920: IX. t.-c. 24. §-a Budapest székesfővárosra is kiterjesztette, az 1924: XXVI. t.-c. 20. §-a pedig ezt a rendelkezést új szövegezésben fentartotta. Az utóbbemlített törvényhely a lényegen nem változtatott. Az 1922. június 16. napjára összehívott nemzetgyűlés közigazgatási bizottsága a fentemlített törvénycikkre vonatkozó törvényjavaslat tárgyában előterjesztett jelentésében (1922. június 16. napjára összehívott nemzetgyűlés irományai, 485. számú iromány) rámutat ugyanis arra, hogy „minden félreértés vagy félremagyarázás elkerülése végett azonban nyomatékosan hangsúlyozni és ebben a jelentésben is felemlíteni kívánta a bizottság azt, hogy ez a rendelkezés a belügyminiszter felügyeleti jogkörét nem terjeszti ki, sem reá új jogkört ruházni nem kíván". A vagyonfelügyeleti jog jelenleg tehát csak a m. kir. belügyminisztert illeti meg, aki azt országos vagy helyi szempontoktól vezéreltetve gyakorolja. A m. kir. belügyminiszter ezen joga gyakorlásánál vizsgálhatja egyrészt azt, hogy a törvényhatóság megtartotta-e azokat a törvényes szabályokat, amelyek előírják azt, miként kell a törvényhatóság akaratának az illető kérdésben megnyilvánulnia, másrészt pedig azt, hogy az illető határozat vagyonjogilag indokolt-e. Ezen keretben mozgó vizsgálat eredményeként a m. kir. belügyminisztert azután az a jog illeti meg, hogy az illető határozatot megsemmisítheti, nincs azonban a m. kir. belügyminiszternek joga arra, hogy az illető határozat helyébe új határozatot: saját határozatát helyezze. A törvényjavaslat azonban mindezeket figyelmen kívül hagyja s a törvényhatóság jelenlegi jogállását úgy kívánja megváltoztatni, hogy azok következtében: aa) a jogkör már nemcsak a m. kir. belügyminisztert, hanem a m. kir. pénzügyminisztert is megilleti, tehát két felügyeleti és rendelkező hatóságot állapít meg, bb) a jogkör nemcsak cassatorius, hanem positiv intézkedésekre jogosító. Ezen változtatás következtében a törvényhatósági bizottságnak többé rendelkezési és intézkedési jogköre lényegében nem lesz és ez a jogkör lényegében a m. kir. bel-, illetve pénzügyminiszterre megy át olyként, hogy a m. kir. bel-, illetve pénzügyminiszter által e tárgyban tett intézkedések a törvényhatóságot kötelezik, az azok ellen jogorvoslattal nem élhet, sőt abban a tárgyban újabb határozatot sem hozhat. Ez azután gyakorlatilag azt jelenti, hogy az önkormányzat megszűnik és a törvényhatóság a jövőben a m. kir. bel-, illetve pénzügyminiszternek tökéletesen ki lesz szolgáltatva. Ezek után nyilvánvaló, hogy a fentemlített törvényjavaslat szóbanforgó rendelkezései a törvényhatóság jelenlegi jogi helyzetének lényegét érintik. Érintik pedig oly módon, amely a végrehajtóhatalom központi szerve: a m. kir. kormány és helyi szervei: a törvényhatóságok közti — alkotmánybiztosíték jellegével bíró — egyensúlyt a helyi szervek rovására megbontja. Ez tehát végeredményében azt jelenti, hogy a fentemlített törvényjavaslat szóbanforgó rendelkezései nem céloznak mást, mint az alkotmánynak burkolt módon incidentaliter való módosítását. S miért van erre a burkolt alkotmánymódosításra szükség? A fentemlített törvényjavaslat indokolása szerint lényegében azért, hogy ezáltal a takarékosság elve a törvényhatóság háztartásában fokozottabb mérvben keresztülvihető legyen. Ezen cél elérésére azonban ilyen mélyreható, az alkotmányos egyensúlyt megbontó, a törvényhatóságok önkormányzatát megsemmisítő rendelkezésekre szükség nincs. A jelenleg fennálló jogszabályok szerint a törvényhatóság által hozott mindazon határozatok, amelyek fedezetet igényelnek, úgyis kormányhatósági jóváhagyás alá tartoznak és azok kormányhatósági jóváhagyás előtt végre nem hajthatók. Ebbő