Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1925

1. 1925. január 21. tanácsülés jegyzőkönyve - 51 - 52

Í4 1§25. január 21-iki tanácsülés. 50—52. szárri. mellett a lejárattól, vagyis az 1924. évi augusztus hó 1. napjától kezdődően egymás­után következő 2 évre és 4 hónapra, vagyis az 1926. évi december hó 31-ig terjedő időre meghosszabbítja. Hozzájárul végül a tanács ahhoz, hogy az így módosított és meghosszabbított bérleti szerződés 1924. évi október hó 15-től számítandó joghatállyal Mahrer Benő és Társa faipari és fakereskedelmi r.-t.-ra ruháztassák át. Kiköti azonban a tanács az eddigi szerződési feltételeken kívül a következőket: 1. Köteles bérlő a fentiek szerint kiterjesztett 1296 D-ől kiterjedésű területet az 1926. évi december hó végéig szerves anyagtól ment anyaggal feltölteni s a feltöltött területet kerítéssel ellátni, mely kerítés azonnal a székesfőváros tulajdonába megy át. 2. A feltöltendő területet bérlő az 1925. évi december hó 31-ig terjedő időre ingyenesen, 1926. évi január hó 1-től pedig a feltöltött, illetőleg már használható terület arányában a tanács által megállapítandó méltányos bérösszeg ellenében használhatja. 3. Köteles bérlő a 120.917/1923— III. számú tanácsi határozattal megállapított , 3°/o-os kezelési költséget megfizetni. Utasítjuk a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nem­különben a tanács részéről még fölvehető új, vagy eltérő feltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződés­nek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratok visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesítjük. !51. Tárgyaltatott a tanács 151.430/1924— III. számú előterjesztése Antony Antal kérvényére telekbérleti szerződésének meghosszabbítása és Sipták Jenőre való átruházása ügyében. A közgyűlés hatáskörében működő tanács a kisajátító házibizottságnak, vala­mint a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a IX. ker., Vágóhíd-utca mentén fekvő 9629/a/l/a/8. helyrajzi számú telekből kihasított XXIII s a tanácsi III. ügyosztály térképtárában őrzött 45-,g^tt.sz. térrajzon piros színnel aláfestett határvonalakkal és piros színnel írt A betűvel megjelölt 1000 négyszögöl kiterjedésű székesfővárosi terület bérlete iránt Antony Antallal megkötött és leg­utóbb a 23.316/1923— III. számú tanácsi ha'ározattal jóváhagyott záradékkal meg­hosszabbított bérleti szerződést 1923. évi január hó 1-től 1924. évi május hó 31-ig évi 1000 kg, 1924. évi június hó 1-től december hó 31-ig évi 2500 kg és 1925. évi január hó 1-től kezdődőleg évi 3000 kg tiszavidéki búza mindenkori érté­kének megfelelő bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető X U évi fölmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi szerződéses föltételek változatlan épségben való tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1924. évi március hó 15. napjától kezdődően egymásután következő 3 évre és 46 napra, vagyis az 1927. évi április hó 30-ig terjedő időre meghosszabbítja és egyidejűleg a bérletet 1924. évi június hó 1-től számított joghatállyal Sipták Jenőre átruházza. Az eddigi szerződéses föltételeken kívül kiköti még a tanács a következőket: Köteles bérlő a bérelt területre eső és holdanként 1-70 K kataszteri tiszta jövedelem alapján kirótt földadót, úgyszintén a 120.917/1923— III. számú tanácsi határozattal megállapított 3%-os kezelési költséget megfizetni. Utasítjuk a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nem­különben a tanács részéről még felvehető új, vagy eltérő föltételeket és kikötése­ket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szer­ződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratok visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesítjük. !52. Tárgyaltatott a tanács 166.949/1923— III. számú előterjesztése Sonnen­schein N. kérvényére telekbérleti szerződésének meghosszabbítása és az „Ernő" faggyú-, szappan- és vegyi termékek gyári és nyersbőrkikészitő r.-t.-ra való átruházása ügyében. A közgyűlés hatáskörében működő tanács a kisajátító házibizottságnak, vala­mint a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a IX. ker., Illatos-út mentén a Gubacsi-dűlőben fekvő 9637. helyrajzi számú telekből kihasí­tott s a tanácsi III. ügyosztály térképtárában őrzött 4~ tt. sz. térrajzon zöld szín­nel aláfestett határvonalakkal megjelölt 600 négyszögöl kiterjedésű székesfővárosi terület bérlete iránt a Sonnenschein E. céggel megkötött bérleti szerződést a bér­leti időtartam első három esztendejére, vagyis az 1923. évi március hó 1-től 1926. évi február hó 28-ig terjedő időre évi 3000 kg tiszavidéki búza mindenkori érté­kének megfelelő bérösszegért, melyet a tanács 1926. évi március hó 1-től újból fog megállapítani s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvénye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom