Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1916

4. 1916. április 12. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 415 - 416 - 417 - 418 - 419

12-iki közgyűlés. 419. szám. 1097/1914. és az 1440/1914. számú közgyűlési határo­zatokban foglalt kikötéseknek és feltételeknek hatályon kívül helyezésével az ugyanezen határozatokban meg­jelölt pesti 1985/2. hrszámú telek tulajdonul való átadásának, továbbá a pesti 1985/1. hrszámú telek felhasználásának kikötéseit és feltételeit a következők­ben állapítja meg: 1. Budapest székesfőváros közönsége tulajdonul átadja, a pannonhalmi szent Benedek-rend pedig tulajdonul átveszi a Budapest székesfőváros pesti részében 1985/2. helyrajzi szám alatt felvett, 3607-20 négyszögöl területű telket rendház, főgimnázium, főgimnáziumi internátus és plébánia céljára a következő feltételek melleit. 2. A telek csupán rendház, főgimnázium és főgimnáziumi internátus, valamint plébánia céljára használható és azon csupán az e célra szolgáló oly, az építési telek terjedelmével arányban álló díszes épületek emelhetők, amelyek építésére a székesfőváros úgyis, mint szerződő fél s úgyis, mint építésügyi hatóság az építési engedélyt megadja. Kivétel gyanánt megengedi a székesfőváros, hogy az épületek földszintjén, alagsorában és pince­helyiségeiben üzlethelyiségek és hozzátartozó raktárak létesíttessenek, valamint, hogy addig, míg a nevezett célokra szolgáló helyiségre szükség nem lesz, azok a rend részéről esetleg bérbeadással kihasználhatók legyenek s ugyancsak bérbeadhatók legyenek az internátusi helyiségek, ha ezeket az érdeklődés hiánya miatt eredeti céljukra reáfizetés nélkül használni nem lehetne. Az épületek tervezésével és megépítésével a rend csak magyar honos építészt bízhat meg. 3. A rend köteles saját költségén az 1. pont­ban körülírt telken az építkezést a békekötés napjától számított négy év alatt megkezdeni és további két év alatt, úgy a rendház, mint a főgimnázium és plébánia építését befejezni és az összes épületeket rendeltetésüknek átadni. Ha ennek a kötelezettségének a rend a béke­kötés napjától számított hat év elteltével sem felelne meg, ezen idő elteltével számított minden egyes megkezdett évi késedelemért három éven keresztül mindenkor január végéig köteles a rend a székes­főváros által megállapítandó telekértéknek 5°/o-át a székesfővárosnak megfizetni. Ha a rend a fent körülírt építési stb. kötelezett­ségének ezen vételártöbblet fizetésnek három éven át ismétlődése után sem tenne eleget, a szerződés ha­tályát veszti és az ingatlan tulajdonjoga visszaszáll a székesfővárosra, anélkül, hogy a befektetésekért a rendnek megtérítést vagy kártérítést adni tartoznék. Ez esetben a székesfővárosnak joga lesz egy­oldalú székesfővárosi tanácsi határozat alapján az ingatlanra a tulajdonjognak a székesfőváros közön­sége javára való telekkönyvi bekebelezését kérni. 4. A rend köteles saját költségén a székesfő­város hozzájárulása nélkül az előbbeni pontban körülírt épületeket állandóan fentartani és az 1. pont­ban kitűzött célra használni. A rend köteles az épületeknek rendeltetésüknek való átadásától számított nyolc év alatt a főgimná­ziumot, minden évben újabb felsőbb osztályt nyitva, nyolc osztályúvá kiépíteni és amennyiben arra szük­ség volna 5 éven belül legalább nyolc osztályt megnyitni. A rend köteles a főgimnáziumba a növendéke­ket vallásfelekezetre való tekintet nélkül fölvenni és azokat a tandíj tekintetében is egyenlő elbánásban részesíteni. A rend a főgimnáziumba a Budapesten lakó szülők gyermekeit elsősorban köteles fölvenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom