Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1911

13. 1911. július 5. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - Szabályrendelet Budapest székesfőváros központi igazgatásának szervezetéről

542 1911. július 5-iki közgyűlés. 1336. szám. kára nélkül elhalasztható — kívánhatja, hogy az intézkedés megtétele előtt, a fölöttes hatóság utasítása kikéressék; ellenkező esetben az igazgató intézkedése saját felelősségére végrehajtandó ugyan, de a tett intézkedés azonnal bejelentendő és a jelentéshez az ellenőr különvéleménye is csatolandó. Az ellenőr köteles: a) bevételi könyvet; b) kiadási könyvet; c) pénztári kimutatást; d) a postaküldeményekről, valamint az egyes hivatalok által a pénztárból kivett eredeti okiratokról kiállított térítvényekről nyilvántartást vezetni. A bevételi könyvbe a foganatosított tételek pénz és értéktárgy szerint elkülönítve vezetendők be, még pedig a kezelésre átvett összes vagyon az átvételi okmány alapján; a pénztárak kezelésével megbízott pénztárosok vagy pénztári tisztek által foganatosított tételek az ezek részéről már aláírt és az osztályok ellenőrzésére kirendelt két pénztáros vagy tiszt egyike részéről még aláírandó pénztári nyugtatványok szerint beszedett összegekről az ellenőr számára vezetett bevételi segédkönyv alapján, továbbá a felelős szám­adók által közvetetlenül foganatosított tételek az ezek által aláírandó nyugtatvány alapján, végre a pénztárak kezelésével megbízott alkalmazottaktól a napi zárlat után visszavett ellátmányi összeg az utóbbi által vezetett kiadási kézikönyv alapján. (1888. évi 303. kgy., 33.240. belügym. sz.) A kiadási könyvbe a tételek szintén pénz- és értéktárgy szerint elkülönítve vezetendők be, még pedig a felelős számadók által közvetlenül teljesített kiadások az illető naplótételek alapján; a pénztárak kezelésével megbízottaknak kiadott ellátmányok pedig, ezek nyugtatványozása alapján. A pénztári kimutatás a központi pénztár kezelése alatt lévő összes vagyonnak följegyzését tartalmazza a pénzek és értéktárgyak nemei szerint. A pénztári kimutatás tételei a következőkből alakulnak: a bevételi tételek az eredetileg kezelésre átvett összes vagyonból az átvételi okmány alapján; a felelős számadók által közvetetlenül foganatosított bevételekből; valamint a pénztárak kezelésével meg­bízottaktól naponként a zárlat alapján átvett össze­gekből ; a kiadási tételek pedig a pénztárak kezelé­sével megbízottaknak kiadott ellátmányokból, melyek­nek átvételét a pénztárak kezelésével megbízottak eme kimutatásban is igazolják és a felelős számadók által közvetetlenül teljesített nagyobb fizetésekből. A bevételi és kiadási könyv, valamint a pénztári kimutatás naponkint lezárandó és az utóbbit a zárlat után a felelős számadók és az igazgató aláírják és elhelyezik. A bevételi és kiadási könyvek lezárási eredmé­nyének egyrészt a pénztári kimutatással, másrészt pedig valamennyi napló lezárási eredményével telje­sen meg kell egyeznie. 97. §. Az osztályok ellenőrzésével két pénztáros vagy pénztári tiszt bízandó meg, akik az ellenőr fel­ügyelete alatt afölött őrködnek, hogy minden bevétel és kiadás az utasítások értelmében, azonnal és helyesen naplóztassék és amaz esetekben, amelyek­ben okmányok kiállítása válik szükségessé, azok gyorsan és szabályosan, valamint a fizetési tételnek megfelelően szerkesztessenek és a feleknek kiszol­gáltassanak; továbbá, hogy a naplókat a naplózok rendben és kellő őrizet alatt tartsák. Ezek egyike a bevételi pénzkezeléssel megbízott pénztáros vagy pénztári tiszt által foganatosított tételekről az ellenőr számára a bevételi följegyzést

Next

/
Oldalképek
Tartalom