Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1907

3.2 1907. január 17. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 150 - 151 - 152

70 * 1907. január 17-iki, közgyűlés. 152. szám. ügyére vonatkozó interpellácziójára kijelenti, hogy azt a tanács a mai napon tartott ülésében tárgyalván, a polgármester ur és a tanács nevében a következőkben adja meg a választ : Még mielőtt a vásárcsarnoki intézmény életbe lépett volna, már akkor konstatáltatott a vásárigazgató és a vásárfelügyelők utján, hogy a vásártereken magántőkések nyújtanak kölcsönöket a kisárusitóknak és ezek a magántőkések úgyszólván a legnagyobb zsarolói voltak a kisárusoknak. A midőn pedig hosszas, beható tárgyalások után a vásárcsarnok intézmény létesítését a főváros elhatározta, azon sok ok között, a melyek az élelmezés drágításául jelöltettek meg, az is szerepelt, hogy a kisárusoknak nem áll tőke rendelkezésre, ennélfogva árukat nem vásárolhatnak, készleteket nem tarthatnak, a mi nagyon természetesen közvetlenül az élelmezés megdrágítására vezetett. Szóló maga is nem egy alkalommal a drágaság kérdésében tett előterjesztésében rámutatott arra, hogy ez a körülmény lényegesen befolyásolja a budapesti piacz árait, mert tessék megkérdezni akármelyik utczában a kocsikat toló élelmiszerárusokat, hogy mennyiért vették az árut és minő °A>-kal drágábban kívánják azt értékesíteni, erre majdnem egyöntetűen azt a választ fogják kapni: „én nem mondhatom meg, hogy mennyivel drágábban kell eladnom, hanem én erre ennyi pénzt kaptam, ennyi kamatot fizetek, a családommal meg kell élnem, tehát nekem legalább 3 frtot kell keresnem." Tehát nem azt nézi, hogy a detail üzletben mennyivel adja drágábban, hanem mindig saját nyomorúságát tekinti zsinórmértékül abban, hogy mennyivel adja drágább,!n az élelmiczikket. Ez a körülmény indította a közgazdasági és közélelmezési ügyosztályt arra, hogy már a vásárcsarnok megnyitása napjától kezdve komolyan foglalkozott azzal a gondolattal, miként lehetne ezen a bajon- segíteni és az árusok részére könnyű feltételek mellett, előnyös módon hitelt biztosítani. Érintkezésbe bocsátkoztunk előkelő pénzintézetekkel, söt a mikor a „Pesti magyar kereskedelmi bank"' a Vámház-kőrúton egy fiókosztályt létesített, maga szóló tárgyalt az ottani fiókosztály vezetőjével, nem volna-e hajlandó ezt a szolgálatot a bank magára vállalni, mert végtére ezzel a köz érdekében is hasznos szolgálatot teljesítene. Azonban azt a választ kapta mindenkor, hogy egy nagy bank ilyen kis tételekkel 5, 10, 20, 30 és 50 frtos tételekkel nem bíbelődhetik, mert ennek kezelésére oly nagy költségeket volna kénytelen fordítani, és ennélfogva nagyobb kezelési díjakat szedni, a melyek az ő bank jellegével, állásával, melyet a pénzügyi világban elfoglal, összeegyeztethetők nem volnának és erre tehát nem is vállalkozhatok. Akkor egy magánbizományos czég a vásárcsarnokban, Gescheidt és Malter kezdte meg a hitelüzleteket és hitelek nyújtását a vásárcsarnoki árusok számára. Azonban, ugy látszik, ez a czég nem volt tőkeerős, mert rövid fennállás után beszüntette ezt a működését. Az 1905. év végén jelentkezett a „Budapesti bank r. t,'\ és kérdezősködött az iránt nem lehetne-e a vásárcsarnokban helyet kapnia, a hol banküzletet gyakorolna. Szóló első kijelentése az volt, hogy'uagyon szívesen belemegyünk ennek tárgyalásába, azonban kötelessége kijelentenie, hogy kizárólagos jogot semmi körülmények között senkinek nem adunk, sőt legjobban óhajtaná, ha egy másik bank is bejönne és egymás közt versenyeznének. Ezt volt az első kiindulási pont. A másik pedig az volt, hogy közölte, a bankkal azon intencziót, a melyet az előbb előadottakban a közgyűlés előtt kifejtett. A bank eleinte csak nehezebb feltételek mellett volt hajlandó vállalkozni arra, hogy a vásárcsarnoki árusok részére hitelt nyújtson. Szóló nagyon természetesen első s főkötelességének tartotta azt, hogy a bank üzleti érdekét az árusoknak, és közvetve a fogyasztó közönségnek közérdekével is összeegyeztesse és nagyon természetesen