Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1897

9. 1897. március 24. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 436 - 437 - 438

1397 márczius 24-iki közgyűlés. — 435—438. szám. 173 nagyságú lehet és oly módon erősítendő meg, hogy lehullásának lehe­tősége kizárassék és annak alsó része a gyalogjárda felett legalább két méter három cm. magasságban legyen. Miről a tanács a további intézkedések megtétele végett tárgyiraton értesíttetik. !436. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 10.929/1897—1. sz. előterjesztése, a Kőbányán épülő r. kath. új- templom művezetésével megbízott Lechner Ödön műépítész tiszteletdíjának felemelése tárgyában. A kőbányai r. kath. templom építésére felügyelő bizottmánynak a tanács által is elfogadott és pártolóan előterjesztett javaslatában foglalt és méltánylást érdemlő indokokra való tekintetből a közgyűlés kimondja hogy a kőbányai róm. kath. templom tervezésével és a művezetői teendők végzésével megbízott Lechner Ödön műépítésznek tiszteletdíja, a vonatkozó megbízólevél 10. pontjában az építési költségösszeg és százalékra nézve foglalt megállapodástól eltéröleg — a jelenleg végle­gesen 358.016 írtban meghatározott építési költségösszeg után számítandó 5°/o azaz öt százalékban állapittatik meg. Nevezett műépítészt ezen számitás szerint megillető és általa tisz­teletdija terhére már eddig felvett összegen felül, neki még kijáró tisz­teletdíj-többlet összege azonban első sorban az építési iroda fentartási czéljaira fordítandó. Erről a tanács a vonatkozó szükséghez képest való intézkedés czél­jából tárgyirat kiadásával értesíttetik. !437. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 40.097/1896— VII. sz. előterjesztése, iparostanoncz-iskolák új szervezete ügyében érkezett vallás- és közoktatásügyi ministeri leiratra. A központi iparoktatási bizottmány, valamint a tanács előterjesz­tésében foglaltakat a közgyűlés mindenekben magáévá tevén, az iparos­tanoncz-iskolák új szervezetét az A) alatti szövegezéssel állapítja meg. Egyalkalommal ugyancsak a bizottmány s a tanács javaslatára kimondja a közgyűlés, hogy a tanítási idő megállapítása alkalmával kellő gond lesz fordítandó arra, hogy az iparosok ne legyenek kénytelenek összes tanonczaikat egy időben nélkülözni. Elhatározza továbbá a közgyűlés azt is, hogy annak idején, a midőn az ipartörvény revízió alá kerül, fölterjesztés intéztessék a keres­kedelmi m. kir. minister úrhoz az iránt, miszerint a tanonczokról szóló fejezetnek oly értelmű kiegészítéséről méltóztatnék gondoskodni, hogy annak alapján mindazon tanonczoktól, a kik feltűnő hanyagság miatt elégtelen eredménynyel végzik tanulmányaikat, a tanonczbizonyitvány kiszolgáltatása kot hónapra felfüggeszthető legyen s illetőleg, hogy ez a pedagógiai szempontból felette kívánatos rendelkezés a szervezetbe pótlólag fölvehető legyen. Az A) alatti szövegezéssel megállapított szervezet felsőbb jóvá­hagyás végett az összes iratok kapcsán a vallás- és közoktatásügyi minister úrhoz felterjesztetni rendeltetik. !438. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 7151/1897— VII. számú előterjesztése, a »Magyar szinház« részvénytársaságnak szinháznyitási engedély iránti kérvényére. A közoktatásügyi bizottmánynak a tanács által is pártolt javasla tához képest a közgyűlés a »Magyar szinház« részvénytársaságnak a főváros VII. kerületében a Wesselényi-, Izabella-, Dob- és Szövetség­utczák által határolt telken állandó színház nyitására ezennel enge­délyt ad. A föltételek a bizottmány és a tanács előterjesztéséhez képest a 8-ik pontnak némi módosításával kővetkezőkép állapittatnak meg: 1. Köteles az engedélyes részvénytársaság a színháza számára állandó magyar színtársulatot szerződtetni. %. Köteles továbbá a színházban a magasabb tragédia és klasszikus zenei müfajták kivételével minden egyéb más műfajú színműveket magyar nyelven előadatni és évenkint legalább 300 napi szinielöadást rendezni, még pedig oly formán, hogy az idegen nyelvű előadások száma

Next

/
Oldalképek
Tartalom