Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895

5.2 1895. február 21. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 222

16 melyre felebbezők hivatkoznak, Sterngasse, később csillag-utcza név alatt szerepelt s bebizonyosodott az is, a mi különben nem is képezte kifogás tárgyát, hogy az V. ker. Kálmán-utcza 20. sz. ház azonos a régi Sterngasse 343/5 sz. házzal. A levéltári kutatások alkalmával továbbá kiderült, hogy a 11.960/54. sz. határozatta], mely hivatalos másolatban az iratokhoz csatoltatott, a nevezett utczában »Rinnseile« folyóka építése rendel­tetett el, tehát az utczának csak egy része köveztetett ki. Ennek ellenkezőjót a fölebbezők sem állítják s nem dönti meg ezt a tényt az általuk bemutatott nyugta sem. A »Rinnseile« (folyóka) épitése alkalmával ezek szerint tehát a jelenlegi kocsiút csak fólszélességben (folyóka alakjában) köveztetett ki. Ezen munkálat után fizette Reizinger Ferencz azt a 35 frt 45 krt., mely a volt házi pénztár 1856/57. évi bevételi könyv 335. lapján bevételeztetett s melyre vonatkozólag fölebbezők többször hivatkoz­ván, a nyugtát másodlatban bemutatták. A számvevőségnek, a mérnöki hivatalnak s a t. ügyészség jelen­téseiből kitűnik, hogy fölebbezők csak annyit bizonyítottak, hogy a Kálmán-, azelőtt Stern-, illetőleg csillag-utczában sz illető telektulaj­donosok, jelen esetben tehát néhai Reizinger Ferencz a kövezés költ­ségeihez hozzájárult ugyan, de nem egészben, hanem csak az utcza egy részében teljesített munkának megfelelően. Már pedig az érvényben levő kövezési rendszabály 7. §-a b) pontja értelmében egy már kövezve volt utczának újból való burkolása esetén a telektulajdonosok a jelen esetben özv. Reizinger Júlia, özv. Grünvald szül. Reizinger Borbála a kövezési költség terhökre eső fele részének megtérítése alól csak abban az esetben mentendők fel, ha bebizonyítják, hogy a korábbi kövezéskor az utcza egész kikövezésé­hez szükséges kőanyag árát megfizették. Ezen körülmény nem lévén bebizonyítva, sőt az igazoltatott be, hogy néhai Reizinger Ferencz csak az utcza fele részében teljesí­tett munkálat költségeinek fedezéséhez járult, ezek szerint felebbezők kérelmükkel elutasitandók voltak. Miről a tanács a további intézkedések megtétele végett órtesitendő. !222. Tárgy altatott a tanács 616/895. eln. sz. előterjesztése, az előljárósági tiszti orvosok, ker. orvosok, irodavezetők és kezelőtisztek kórvényére, az 1894. évi második felére a drágasági pótlék kiutal­ványozása iránt. A közgyűlés a tanács múlt évi deczember hó 21-én 31.987/eln. sz. a. hozott határozatának azon részét, a melylyel kimondatott, hogy azon alkalmazottak, a kik a múlt év második felére járó drágasági pótlók folyóvá tótelekor már azon magasabb illetmények élvezetében állottak, a mely a fizetésrendezés alkalmával részükre megállapitta­tott, drágasági pótlókban csakis azon időre részesíthetők, mely múlt évi július 1-től a magasabb illetménybe való jutásig terjed, a kerületi tiszti orvosoknak, kerületi orvosoknak, előljárósági irodavezetőknek ós kezelőtiszteknek ezen határozat ellen beadott felebbezése folytán felül­vizsgálat alá vévén, a határozatnak felebbezéssel megtámadott részét a felebbezós elutasitása mellett helyben hagyja. Mert eltekintve attól, hogy felebbezők múlt évi július, illetve augusztus 1-től élvezett illetménytöbbletkép többet kaptak, mint a mennyit az elvont drágasági pótlék kitett volna, hogy továbbá feleb­bezők* kórelmének teljesítése esetébeu a fizetésrendezési közgyűlési határozat 7. pontjában foglalt rendelkezésnél fogva f. évi január hó 1-től kezdve a drágasági pótlék egy része személyes pótlék czítnén részükre továbbra is kiutalványozandó lenne, a drágasági pótlék megszavazása ügyében hozott 1891. évi 607. számú közgyűlési határozat világos rendelkezése szerint drágasági pótlék a székes főváros alkalmazott­jainak csak addig jár, mig az illetmények újból ós a változott viszo­nyoknak megfelelőleg nem szabályoztatnak. Minthogy pedig felebbezők illetményei már múlt évi július 1-óvel, illetve augusztus 1-ével leltek újból és pedig a fizetésrendezés folyamán érvényesült elvek alapján

Next

/
Oldalképek
Tartalom