Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895

5.2 1895. február 21. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 223 - 224

17 megállapítva, ennélfogva nem szenved kétséget hogy nevezettek sem a hivatkozott közgyűlési határozat rendelkezései, sem pedig a köz­gyűlésnek a drágasági pótlékokhoz fűzött intentiói szerint azon idő­ponttól fogva, a mióta az újonnan szabályozott illetmények élveze­tében állanak, drágasági pótlékra igényt nem tarthatnak, miért is a kérelemnek, a mely az előadottak szerint sem jogossági, sem méltá­nyossági tekintetekkel nem indokolható, hely adható nem volt. Miről a tanács további megfelelő eljárás végett a tárgyiratok visszaadásával értesítendő. !223. Tárgyaltatott a tanács 1.449/95. eln. sz. előterjesztése, az idegen forgalom, emelésére alakult bizottság újbóli szervezése ügyében érkezett kereskedelemügyi m. kir. ministeri leiratra. A közgyűlés, tekintettel a tanács előterjesztésében felhozott indokokra, tekintettel jelesül azon körülményre, hogy mindazon intéz­kedéseket és javaslatokat, melyek az idegenek forgalmának a székes fővárosban való emelése érdekében kívánatosak és szükségesek, az ezredéves országos kiállítás székes fővárosi bizottsága már részint megtette, részint ezután teendi meg és igy ez idő szerint s illetve a kiállításig ós annak tartama alatt nem forog fenn a szüksége annak, hogy az idegenforgalom emelésére hivatott törvényhat. külön bizottság újból szerveztessék s illetve, hogy ezen bizottság működését most megkezdje: az ily irányú intézkedéseket egyelőre mellőzendőknek találta. Másrészt azonban a közgyűlés hozzájárulván a tanács javaslatá­hoz, annak megállapithatása végett, vájjon az említett bizottságnak a kiállítás befejezte utáni időben való újbóli megalakítása és műkö­désbe hozatala szükséges és a székes főváros érdekében álló-e, fel­hívja az ezredéves országos kiállítás í-zékes fővárosi bizottságát, hogy a kiállítás bezártával, az idegenforgalom érdekében a kiállítás alkalmából tett intézkedéseiről, azoknak hatásáról, általában az e tekintetben szerzeit tapasztalatokról je'entést tegyen és egyúttal concrét javaslatokat terjesszen elő arra nézve, hogy az idegenforgalom emelésének ügye, illetőleg a közforgalmi bizottság kérdése mi módon volna legczél­szerfíbben megoldható. Végül a közgyűlés a fentebb előadottak alapján Schwimmer Pál vasúti menetjegyirodai főnöknek idegenforgalmi iroda felállítására tett s a nagym. ni kir. kereskedelemügyi minister úr útján közölt ajánlatát, továbbá Szálai Mihály hírlapírónak egy székes fővárosi közforgalmi és ügynökségi iroda felállítására irányuló ajánlatát és Pécskay Vilmos ny. államhivatalnoknak ajánlatát az idegenforgalom előmozdítására felállítandó intézetre, figyelembe veendőnek nem találta. Miről a tanács további megfelelő eljárás végett tárgyirat kiadá­sával, az ezredéves országos kiállítás székes fővárosi bizottsága jegyző­könyvi kivonaton értesítendő, a kereskedelemügyi m kir. minister úrhoz pedig jelentés teendő. !224. Tárgyaltatott a bizottmány és a tauács 21.991/894—eln. sz. előterjesztése, a X. ker. szegényorvosi teendők ellátására engedélye­zett ideigl. kerületi orvos illetményeinek fedezete ügyében. A tanács és a pénzügyi és gazdasági bizottmány előterjesztése alapján a közgyűlés a tanács azon intézkedését, a mely szerint Rákos­falvának a különbeu i kiterjedésű X. kerülethez történt csato­lása következtében az e kerület számára szervezett egy rendszeres kerületi orvoson kívül, főleg a távol eső Rákosfalva lakosságára való tekintettel a közgyűlés utólagos jóváhagyása reményében a X. kerü­letbe még egy ker. orvos beosztását, illetve alkalmazását engedé­lvezte, minek következtében a ker. orvosok létszámának egy (3) három forint napidíjjal javadalmazott ideigleues kerületi orvossal való kiegészítése vált szükségessé a ekkép az ideiglenes orvos napidíja fejében 1894. aug. hó í-tól 1894. évi deczember hó végéig Összesen 459 (négyszázötvenkilencz) forintnyi rendkívüli kiadás merült fel: a közgyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi, felhívja azonban polgár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom