Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890
18. 1890. október 1. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 954 - 955
12 18.226 forint 96 krajczárnyi megtakarításból ez időszerint még rendelkezésre álló 3.666 frt 57 krt jelöli ki. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úrhoz fel terjesztetik. !954. Tárgyaltatott a tanács 44.979/1880. II. számú előterjesztóso, alll.ker. Grunwald-fóle gyártelkeknek görgő vasúttal való összeköttetése tárgyában. A közgyűlés a pénzügyi s gazdasági bizottmány és a tanács javaslatai alapján a Grunwald és társai czég által engedélyezni kért, időközben azonban, vagyis 1880. évben már részben kiépített, a III. szent-endrei országúton létesített görgő vasutat utólagosan a következő feltételek mellett engedélyezi: 1. A szentendrei országút keresztezésénél a szent-endrei vasút sínéitől a kocsiút 7 méter hosszban az út jobboldalán levő kerékvetőkig, továbbá a 0"80 méter szóles sínközök, nemkülönben a sínektől jobbra-balra egy méter szélességben jó minőségű trachit koczkakövekkel, a kocsiút melletti gyalogutak pedig terméskövezettel burkolandók és folyamodó czég által saját költségén minden kártérítési igény nélkül, folyton jó karban tartandók. 2. A kocsiút és gyalogutak közötti folyókák mindkét útkeresztezósnél olykép keresztezendők, hogy az ezen folyókákban összegyűlő esővizek lefolyásukban ne háborgattassanak. 3. Az útkeresztezések folyamodó czég által saját költségén folyton tisztán tartandók. 4. Ha bármely közérdekű oknál fogva ezen útkeresztezés átalakítása, vagy egészben leendő megszüntetése, illetőleg a sínek eltávolítása válnék szükségessé, tartozik azt folyamodó czég a fővárosi mérnöki hivatal egyszerű felszólítására és utasítása szerint saját költségén minden kártérítési igénye nélkül teljesíteni. 5. A főváros földesúri jogának elismerése fejében tartozik a czég minden évre és pedig a múltra nézve, vagyis 1880-tól kezdve azonnal, a jövő évtől fogva pedig minden év január hava első hetében 1 (egy) darab m. kir. aranyat a központi pénztárba befizetni. A közgyűlés a pénzügyi ós gazdasági bizottság azon előterjesztése alapján, hogy a mérnöki hivatal által ez ügyben tanúsított késedelmes eljárás folytán szigorú vizsgálat ejtessék meg, utasítja a tanácsot, hogy a vizsgálatot azonnal indítsa meg és ennek eredményéről minden körülmények között még ez évben a közgyűlésnek jelentést tegyen. Végül pedig az ezen ügyre vonatkozó tárgyiratok további törvényszerű tárgyalás végett a nagytekintetű fővárosi közmunkák tanácsához áttétetni rendeltetnek. Miről a fővárosi tanács jegyzőkönyvi kivonaton, a fővárosi közmunkák tanácsa pedig tárgyiratok kapcsán átirat mellett értesíttetni rendeltetnek. !955. Tárgyaltatott a tanács 8.088/1889. II. számú előterjesztése, Spitzer Gerson és társai czégnek szivattyúzási költségeknek megtérítése ügyében. A közgyűlés Spitzer Gerson és társai czégnek, továbbá Goldbarger Sama F. és fiai czégnek 1.044 frt 80 kr. és 1.560 ftt 94 kr. szivatytyúzási költségek megtérítése tárgyában 1889. évi február 14-ón 15.536/88. sz. a. hozott tanácsi határozat ellen beadott felfolyamodását elutasítja és a megtámadott határozatot indokainál fogva helybenhagyja, mert a vizár elleni óvintézkedésekről szóló szabályrendelet 10. §-ának K) pontja nem azt rendeli, hogy ugyanazon pontra, a honnan a nagymennyiségű vizet kibocsátó gyárak ily vizeinek eltávolítása szükséges, a főváros is a gyárakkal collective szivattyúztasson, hanem azt rendeli, hogy a gyártulajdonosoknak kell együttesen szivattyúztatni. Azt sem rendeli a szabályrendelet 10. §-ának K) pontja, hogy a gyárosok a. vészbizottmány által a szivattyúzásra csak akkor volnának kötelezhetők, ha az alkalmazott városi szivattyúk a vizet a csator-