Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1883

10. 1883. május 16. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 344 - 345 - 346 - 347 - 348

84 1883 május 16-iki közgyűlés. 348 szám. kín, de az öntudatos hosszú haldoklás keserves egy állapot. A beteg gyógyulni, a vízbefúló menekülni, a csaták harcosa sértetlen maradni, a halálra ítélt megkegyelmeztetni remélhet, de a késő öregség, az reménytelen. Lesni a sülyedő hajó fedélzetéről, hogy miként merül el vonalonkint az a pár hüvelyknyi recsegő deszkafal, mely még a vízszinén felül libeg, bizony nem kellemes időtöltés. Ilyen a késő öregség. De hiszen a halál már a születéskor is csak idő kérdése, hát nem a halál közellétének gondolata a legkomorabb oldala a késő öregségnek; — a legkomorabb az, hogy öreg embernél „usus abit vitae" amint Lucanus mondja. Az agy egynapról másikra veszti ruganyosságát, az emlékezet fiókjai egymásután becsukódnak, a gondolatok folyama csepegéssé lassul, az érzékek eltompulnak, a lelki-testi erő darabonkint szakadozik le az öreg ember tagjairól, s az ember érzi, hogy szakadozik, érzi, hogy ma már nem az, ami tegnap volt, érzi, hogy az élet fokonkint tengesse alakul át, melynek jellege a mozdulatlan passzivitás. — Ez a késő öregség legkeservesebb átka. S ez átok súlyától bizony én sem maradhattam ment, bár igaz, hogy velem az aggkor aránylag még szelíden bánt, de bizony abban a testi és szellemi erőépségben, melyet a tisztelt Tanács felemlít, több a látszat mint a valóság. Akarntom meg-megkísérli a birkózást a hanyatlással, régóta kizárkóztam az emberi társaságból, hát iparkodom munkával töltögetni magányom űrjét, de azt csak én tudom, minő kimerítő fáradsággal jár az a terméketlen munkásság, melyet a tisztelt Tanács a természet másodvirágzásához hasonlítással tisztel meg, nagy erőlködésébe kerül az elagott törzsnek az a halovány virány. Meddő virány elhull nyomtalanul gyümölcsöt nem hagyva maga után. Hát bizony jól esik, nagyon jól esik lelkemnek a vigasztalás, mely a távol haza minden részéből a részvét és szeretet szárnyain aggkorom magányába száll. Természetesnek fogja a tisztelt fővárosi Tanács találni, hogy felmerül agyamban a kérdés: minek köszönhetem ezt ? csak a szánalom amolyan erkölcsi alamizsnája-e ez, mint aminőt Róma fiai nyújthattak a Carthagó romjain ülő Mariusnak, vagy valamivel több, valami más? Lehetséges volna-e, hogy az én közéletemnek 34 hosszú év és annyi és olyan változás mohával fedett sírjára a szeretetnek ily virágai szórathatnának, ha az, amit az a moha eltakar, viszhangot nem keltene a nemzet szivének lüktetéseiben? Nekem úgy látszik, hogy nem lehetséges. Az ember hite az*ő menyországa. Hát legyen nekem megengedve, hogy a vigasztalás poharát, mely a 80 éves aggnak nyujtatik, a hazafi emelje, s a jövendőbe vetett remény örömével emelje ajkaihoz. De a vigasznak azon poharát, melyet hazám fővárosa nyújt felém, én nemcsak vigasztalttan, hanem büszkeséggel is emelem ajkaimhoz. Büszkeséggel, mert ha még úgy ki toloncoz is a magyar törvény a magyar polgárok soraiból, azt nem teheti, hogy szivem minden dobbanásával magyar ne legyek s mert magyar vagyok, hát büszkeséggel tölt el a magyar főváros gyors és gyönyörű fejlődése. Magasztalással beszél Budapestről minden idegen, ki azt meglátogatta, magasztalással még azok is, akik azon helyzetben vannak, hogy összehasonlítást tehettek a magyar főváros és a külföld legszebb városai közt. Budapesten nincs monumentális múlt, de van szép jelen, mely még szebb jövendőt ígér. Én gyönyörrel merengek el azon néhány kép szemléletében, melyet Budapestről bírok; gyönyörrel hallgatom a feleleteket, melyeket azok, akik a hazából meglátogatnak, a főváros iránt tett kérdéseimre adnak, örvendetes meglepetéssel veszem számba a statisztikai adatokat, feszült érdekkel kísérem a tóvárosi törvényhatóság közéletének mozzanatait; s amint mindezt összehasonlítom azzal, ami s aminő a főváros akkor volt amikor én utolszor láttam (fájdalom: „utolszor!") nemcsak büszkeséget érzek a bámulatos fejlődés felett, hanem hódolattal is hajtok fejet a fővárosi törvényhatóság magyar szellemű önkormányzati tehetősége előtt, mely ily eredményekben nyilatkozik. Kétségtelenül része van Budapest gyönyörű fejlődésében annak, hogy a kormány és országgyűlés székhelye; része van kedvező fekvésének, mely Budapestet az ország kereskedésének központjává teszi, s a világkereskedelem egyik nevezetes állomásává fogja tenni, ha Magyarország visszaszerzi — amint vissza kell szereznie — a gondatlanul elharácsolt államjogot, hogy önálló kereskedelmi politikát követhessen; és részök van fejlődésében azon kedvezményeknek is, melyeket számára a törvényhozás nyújtott, de mindez együttvéve csak az elemeket adta meg, melyekből életet lehetett fejleszteni, nem magát az életet; csak építési anyag volt, mely a mester kezére várt, hogy büszke épületté alakulhasson. Nekem a fővárosi bizottság egy igen érdemes tagjának nagyrabecsült szívességéből módomban volt összehasonlításokat tehetni a főváros költségvetései közt azon időtől kezdve, hogy önállóságához jutva, ügyeinek vezetését a polgárok választottai vették át Ez összehasonlításnál lépésről-lépésre kísérhettem a folytonos tevékenységet, melyet a fővárosi törványhatóság azon irányban kifejtett, hogy hazánk fővárosa felemelkedjék a színvonalra, melyet a mai kor civilizációja oly nagy városoknál megkíván, melyek arra vannak hivatva, hogy a nemzet életében azon funkciót teljesítsék, melyet az emberi test szervezetében a szív teljesít. És én nem habozhatom azon meggyőződésemnek adni kifejezést, hogy a főváros gyors fejlődésénél