Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1902-1903 (14. évfolyam)

3. rész - B) Ministeriumok. — M.kir. állami számvevőszék. M. kir. közigazgatási biróság

Keresk. ministerium. 206 Keresk. ministerium. Beosztva: Méhely Pál. máv. felügyelő, Kosa Károly, Rónay Emil, Binder Iván, máv. íőellenőrök, Edvi Illés Sándor, Kapus Béla, Gonda József, Bellaagh Imre, máv. ellenőrök, Trozonyi Ferencz, Kondor Mihály, máv. kiv. 2. ügyosztály. Ügyköre: Általában minden vám- és kereskedelmi poli­tikai ügy, jelesül a vámtarifának és ennek kiegészítését •képező betüsoros árulajstromnak kidolgozása és értelme­zése. — A vámtarifa keresztülvitelére vonatkozó utasítá­sok kidolgozása. — A vámtarifa által megállapított ked­vezmények engedélyezése. — A vámtarifának esetleges téves alkalmazása ellen bejelentett felszólamlások meg­vizsgáltatása és a szenvedett sérelemnek orvoslása. — A birodalmi tanácsban képviselt országokkal és királysá­gokkal kötött vám- és kereskedelmi szövetség, valamint •a többi külállamokkal kötött vám- és kereskedelmi szer­ződések pontos keresztülvitele feletti őrködés. — Figye­lemmel kiséri a külállamok törvényhozását és intézkedé­sét a vám- és kereskedelmi politika terén és az érdekelt körökkel közli. — A külállamok vámközegeinek eljárása ellen emelt reclamatiók keresztülvitelénél közvetítőleg jár el. — Consulátusi ügyek. — Javaslatokat tesz új con­suli hivatalok felállítása iránt. — A consulátusok évi és havi jelentéseit feldolgozza és közli. •— Áruforgalmi sta­tisztika. Ügyosztályvezető: Emmerling Vilmos, a III. o. v. k. r. 1.. oszt. tan. Min. titkár: dr. Fuhrmann Ferencz, oszt. tan. czim. Min. segédtitkárok: dr. Procopius Béla, a IV. o. szerb Tak.-r. tul., dr. Ott János. Beosztva: Hajdú László, min. titk. a közp. statisztikai hivataltól, Telkes Simon, számtanácsos, a F. J. r. 1., dr. Lakits Ferencz, máv. főellenőr, dr. Balogh Arthur, máv. s. titkár, Lükő Lajos, stat. hiv. tisztv. VII. szakosztály. Posta- és távírda vezérigazgatóság. (Posta, távírda és távbeszélő.) Szakosztályfőnök: Szalay Péter, a F. J. r. k. ker., az I. o. or. Sz. r., a por. kor. r. n. t. (cs. d.), a bel. L. r. n. t. (cs. d.), a n. alf. 0. r. n. t. (cs. d.), a rom. cs. r. n. t., a szerb. Tak. r. n. t. (cs. d.), és a fr. becs. r. k. k., a jap. f. nap r. k. k., a gör. M. r. k. k., elnökigazgató. Helyettese: Szabó Béla, p. és t. főigazgató. 1. ügyosztály. Ügyköre : A költségvetés és zárszámadás összeállítása. — A költségvetési hitel felosztása és nyilvántartása. — A személyzeti létszám megállapítása és kiosztása. — A szakosztályfőnök által kijelölt és fentartott személyzeti ügyek. — Szervezeti intézkedések. — Törvényhozási munkálatok. -— Az évi jelentés szerkesztése. — Könyv­tár. — A ministernek és az államtitkárnak fentartott -ügyek nyilvántartása. •— A vezérigazgatóság kiadóhivata­lának ügyei. Ügyosztályvezető : Follért Károly, a II. o. or. szt. An. r., a EQ. o. szerb. Tak. r. és a jap. szent kincs r. tul., posta­•és távirdafőigazgató. Beosztva: Strammer József, posta- és távírda segéd­titkár, Fáhl Sándor, p. t. főfelügyelő, Munkás László, p. t. felügyelő. 2. ügyosztály. (Személyzeti ügyek.) Ügyköre : Az állami posta- és távírda-személyzet nyilván­tartása, kinevezések, előléptetések, véglegesítések, meg­bízások, áthelyezések, lemondások, fölmentések és el­bocsátások. -— Nyugdíjazások. — Fegyelmi ügyek. — Tiszti biztosítékok. — Á postamesterek és posta- és táv­irda-kiadók személyzeti ügyei. — Személyzeti alapköny­vek, szolgálati táblázatok, alkalmaztatási kimutatások, törzslapok. — Napidíjak. — Segélyezések és jutalmak. — Működési pótlékok. — Tanfolyamok berendezése. — A tábori posta és távírda személyzeti ügyei. — Hadköte­lezettek nyilvántartása. — A költségvetés I., II., III., IV.. V., VHI. és XXI. kiadási rovatait érintő ügyek. Ügyosztályvezető : Vezerle Gyula, posta- és távirda­igazgató. kir. tanácsos. P. és t. titkár: Kováts Endre. P. és seg. titkár: Battenberg Lajos. P. és t. felügyelők: Bartha Homokos, Nicolich Sánd. P. és t. tiszt: Eberhardt János. P. és t. segédellenőr: Bednárz János. 3. ügyosztály. (Nemzetközi ügyek.) Ügyköre: Külföldi szerződések kötése és végrehajtása. — Külföldi leszámolások. — Kidföldi reclamatiók. — Kül­földi díjszabások. — Hírlapok kitiltása. — Statisztikai ügyek. — A «Postai és Távirdai Rendeletek Tárán-nak szerkesztése. Ügyosztályvezető: hennyei dr. Hennyey Vilmos, a II. o. or. Sz. r., a IH. o. szerb. Tak. r. tul., a III. o. mont. D. r., a IV. o. baj. Mih. é. r., a Gör. M. r. 1., posta- és táv­irdaigazgató. P. és t. tanácsos: dr. Baló Géza, p. t. igazg. cz. és jelleg. P. és c. s.-titkárok: Fejér Ottó, Klimes Károly. P. és t. fogalmazó: dr. Nagy Dezső. P. és t. felügyelő : Gruber Árpád. P. és t. főtiszt: Tichy Bóbert. 4. ügyosztály. (Postaüzleti és kezelési ügyek.) Ügyköre: A levélpostára, csomagokra, pénzes levelekre, utalványokra, utánvételekre és postai megbízásokra vo­natkozó kezelési és számadási ügyek. — Hírlap szolgálat. Postakézbesítési szolgálat. — Térti küldemények ügyei. Postai belföldi díjszabások. — Portómentesség. — Szám­adási és pénztári ügyek. — Postatakarékpénztári, clreque­és clearing-szolgálatra vonatkozó ügyek. — Kártérítések. Belföldi reclamátiók. — Munkaerő-szükséglet megállapí­tása. — Hivatalos helyiségek kibérlése. — A költségvetés XI.. XIX. és XX. kiadási rovatait érintő ügyek. Ügyosztályvezető: Sclirimpf Zsigmond, a IH. o. szerb. Tak. r. tul., p. és t. igazgató, min. oszt. tan. cz. és jelleggel. P. és t. tanácsos: Gröber Béla. P. és t. titkárok: Glauber Vincze, Szőcs Sándor. Szabó Dénes, Lászy Győző. P. és t. fogalmazó : dr. Heller Henrik. 5. ügyosztály. (Távirdaüzleti és kezelési ügyek.) Ügyköre: Távírda- ós távbeszélő hivatalok felállítása, szolgálati jellegüknek, személyzeti létszámuknak, szolgá­lati beosztásuknak és hivójeleinek megállapítása. — Bend­kivüli szolgálatok (árvíz, hadgyakorlatok stb. alkalmával) elrendelése. — Vasúti hivatalok felhatalmazása állami és magántáviratok kezelésére. — Közérdekű és magántáv­irda, távbeszélő és villamos jelző berendezések engedé­lyezése. — Vonal- és üzletrend. — Táviratok irányítása és kézbesítése. — A hivatalok bekapcsolási rendje. -— A vezetékek igénybevételének ellenőrzése és új vezetékek szükségének megállapítása. — Távírda és távbeszélő bel­földi díjszabás. — Hitelre feladott táviratok. — Távirda­rész jutalékok. — Segédeszközök beszerzése és kiadása. — Távírda és távbeszélő üzleti és műszaki nyilvántartások és térképek. — Tábori távirdaügyek. — Ügyköre a költ­ségvetés VII., XII. és XVIII. kiadási rovatait érinti. Ügyosztályvezető : Kiss József, a IH. o. por. v. sas r. 1.. p. és t. igazgató. P. és t. tanácsos : Mihalkovics Dezső. P. és t. s.-titkár: dr. Odor Imre. P. és t. főfelügyelő : Blazsejovszky Károly. P. és t. felügyelő: Brosch Károly. P., és t. főtiszt: Salamon István. P. és t. segédellenőr: Kupsza Lajos. BER LITZ NYELVISKOLA urak és hölgyek részére, VII, Erzsébet-körút 15. Fordítások.

Next

/
Oldalképek
Tartalom