Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1898 (10. évfolyam)
4. rész. Törvényhozás. Ministeriumok és azok fönhatósága alá tartozó hatóságok és intézmények - B) Ministeriumok. — M. kir. állami számvevőszék. — M. kir. közigazgatási biróság.
Pénzügyministerium. 184 Pénzügyministerium. Elnöki osztály. (I, vár, szt.-háromság-tér 5.) Ügyköre : A pénzügyministerium és segédhivatalainak, az államépületi felügyelőségnek, valamint a kincstári jogiigyigazgatóság és a központi dohányjövedéki igazgatóság főnökének és pénzügyi főtanácsosainak személyes ügyei. — A pénzügyministerium, annak segédhivatalai és az államépületi felügyelőség szolgálatának berendezése és az ügymenet ellenőrzésére vonatkozó intézkedések. — A más ministeriumok által közölt törvényjavaslatoknak pénzügyi szempontból való elbirálása, illetőleg azoknak elbírálás végett a szakosztályokkal leendő közlése. — A kereskedelmi és iparkamarák jelentéseinek ugyanily módon leendő tárgyalása. — A ministeriumban előforduló kényesebb és bizalmas természetű, valamint azok a tárgyak, melyeket a minister vagy államtitkár az elnöki osztályban leendő tárgyalásra kijelöl. — Az érintkezés az országgyűléssel és a két ház elnökével. Az országgyűlési tárgyalások, interpellatiók és határozatok nyilvántartása és a pénzügyi törvények alaki kezelése. — A pénzügyministerium kebelében előforduló irodalmi munkálatok ellátása és a könyvtár kezelése. — A «Pénzügyi Közlöny» szerkesztése. — A belkezelés ellátására szükséges minden intézkedés. — A kincstár adományozásától függő iskolai ösztöndijak iránti tárgyalások. — A kiszolgált katonák számára fentartott állásokra elhelyezendő egyének nyilvántartása. — A pénzügyi fogalmazói szakvizsga ügyei. — A szolgálati szabályok 391. §-ában emiitett hirdetések közzétételének ellátása. — A pénzügyministerium ügykörére vonatkozó szolgálati szabályok módosítására vagy magyarázatára vonatkozó tárgyalások. — A pénzügyministerium összes személyzetének jutalmazási ügye. Előadó: vértesaljai Vértessy Ferencz, dr., osztálytanácsos. Titkár: Marschalkó József. Fogalmazók Korányi Frigyes, dr., Agorasztó Miklós. dr. S.-fogalmazók: Gerlóczy Gyula, dr., Blaschkovics Elemér Zdenko, dr. I. főosztály. (I, vár, Verbőczy-u.) Pénzügyi és hitelosztály. Osztályfőnök: Popovics Sándor, dr., a III. o. v. k. r. 1., min. tan. 1. ügyosztály. (Pénztári és számviteli ügyek.) Ügyköre: Az állami költségvetés előkészítése és összeállítása. — Az állami zárszámadásra vonatkozó ügyek. — A közösügyi költségvetésekre és zárszámadásokra, a megszállott tartományok költségvetésére és zárszámadására, valamint általában a pénzügyministerium befolyása alá tartozó költségvetési és zárszámadási ügyek. — A törvényhozás által engedélyezett hitelekkel szemben előforduló tűlkiadások és hitelátruházások tárgyábani ügyek. — A pénzkezelési szolgálat. — A számviteli utasítások és szabályrendeletek készítése és a fennállók értelmezése. — A tiszti biztosítékokra vonatkozó tárgyalások. — Az adóhivatalok kezelése alatti bírói letéti ügyekre vonatkozó tárgyalások. — Az osztrák-magyar és a magyar-horvát leszámolásokra vonatkozó tárgyalások. — A közös vagy a lajtántuli pénzügy rovására eszközlendő utalványozások. — A katonai szolgálmányok lebonyolítása. — A katonai nyűg- és kegydijak utalványozása, valamint a hadmentességi dijakból járó összegek kiutalványozása. — A katonai beszállásolásról szóló 1879. évi XXXVI. t.-cz. végrehajtásával összefüggő intézkedések s az erre vonatkozó vegyes bizottsági tárgyalásokban való résztvevés. — Azon állami előlegek behajtása iránti intézkedések. melyek nem a közadók módjára hajtandók be. — Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásával kapcsolatos ügyek, ideértve az 1893. évi IV. t.-cz. 3. §-ában emiitett uj lakbérosztályba sorozásokat is. — A pénzügyministerium befolyása más tárczabeli tisztviselők és szolgák, valamint azok özvegyei és árvái számára kegyelem utján kieszközlendő nyugdijak, ellátások és végkielégítések tekintetében. — Az 1896. évi XXXVI. t.-cz. 83. §-ában emiitett illetményi és nyugdíjügyekre vonatkozó panaszoknak a hivatkozott törvényczikk 87., 101., 131. §§-hoz képest a közigazgatási bíróság előtt leendő ellátá°a. Előadó : Szukováthy István, oszt. tan. Min. s.-titkár: Szerdahelyi Jenő, dr. S.-fogalmazó: Kerntler Kálmán, dr. Beosztva: La Borda Sándor, számvizsgáló, Durst Győző, számvizsgáló, Durst Győző, számvizsgáló. 2. üg-yosztály. (Hitelügyek.) Ügyköre : Az államadósságokra vonatkozó minden ügy. — Állami hitelműveletek. — Az osztrák államadósságra vonatkozó ügyek, a mennyiben erre a magyar pénzügyministerium közegei igénybe vétetnek. — Az italmérési jog kártalanítása folytán keletkezett adósság kezelése. — Az ingó államvagyon kezelése. — A pénzforgalmi, hitel- és tőzsdeviszonyok nyilvántartására vonatkozó ügyek s általában az azokra vonatkozólag előfordult tárgyalások. — Bankok, takarékpénztárak és egyéb hiteltársulatok és intézetek alakulására és működésére vonatkozó ügyek. — Érintkezés az osztrák-magyar bankkal. — A határőrvidéki beruházási alapra vonatkozó tárgyak. — A vízszabályozási, ármentesitési és árvédelmi ügyek, a mennyiben ezek tárgya: kölcsön, vagy előleg engedélyezése. — A zágrábi földrengési kölcsön. — Szeged város reconstructiójára vonatkozó ügyek, az 1889. XXXVI. t.-cz. 8. §-ának a házak megvételére és eladására vonatkozólag foglalt rendelések végrehajtásának kivételével. Előadó : Benedicty Béla, kam., oszt. tan. Oszt.-tan.: Pap Élek. S.-titkár: buzini Keglevich Béla, gr., min. titk. czim. Fogaim.: németujvári Batthyány István, gr., dr. Susits Béla dr. Beosztva: Zeitler Sándoi, számellenőr. 19. ügyosztály. (Vasúti és közgazdasági ügyek.) Ügyköre : A pénzügyministerium közreműködése az állami vasutak igazgatásában, befolyása a vasútépítési, csatornaépítési. folyamszabályozási és egyéb közlekedési vállalatok ügyeinek kormányhatósági intézésébe. — A helyi érdekű vasutakról szóló törvények és rendeletek alapján a pénzügyministeriumot illető összes ügyek. — A személyés árúszállitási dijakra vonatkozó tárgyalások. — Ipari ügyek, ideértve az állami adó és illetékkedvezményekre vonatkozó tárgyalásokat is. — A közgazdas. alap ügyei. — A biztosítási ügyet érintő törvényhozási és kormányintézkedéseket illető tárgyalás. — A találmányi szabadalmakról szóló 1895. évi XXXVII. törv.-czikkből kifolyólag a pénzügyministerium ügykörét érintő ügyek. Előadó: Wickenburg Márk gr., dr., kam., min. titk. Titkár: Lingauer Jenő. Segédtitkárok: Végh Mihály, dr., Hammerstein Bichárd. br. Fogalmazó: Hegedűs Lóránt. II. főosztály. (I, vár, Verbőczy-u.) A pénzügyigazgatóságok, a székesfővárosi kir. adófelügyelő, a központi dij- és illetékkiszabási hivatal személyzetének, az összes számvevőségek, állampénztárak és a kir. adóhivataloknak személyes és administrativ ügyei ; a horvát-szlavon ügyek. Osztályfőnök: Kupecz Ödön, a L. r. 1., min. tan. 3. üg-yosztály. (Adóhivatali ügyek.) Ügyköre: Az adóhivatalok személyes ügyei, ideértve a fegyelmi ügyekkel kapcsolatos kártérítési ügyeket is. Az adóhivatalok szervezésére, kezelésére és kerületeikben előforduló változásokra vonatkozó tárgyalások. — Az TÖRÖK A. és TÁRSA a m. kir. szab. osztálysorsjáték főelárusítója, V. váczi-körut 4.