Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1888 (5. évfolyam)
ELOSZO. Minél szemmel láthatóbban és rohamosabban emelkedik hazánk fővárosa, Budapest; minél nagyobb arányokban szaporodnak lakossága és közintézményei, fejlődik ipara és kereskedelme : annál érezhetőbbé válik oly megbizható kézikönyvnek szüksége, mely a főváros tévetegében tájékoztasson, czímtárilag ismertesse az itt összpontosuló állami és helyi hatóságokat, a főváros köz- és magán-intézeteit, ipari, gyári és kereskedelmi telepeit és czégeit, sőt elvezessen az egyes családok magánlakába, otthonába is. Ilyen kézikönyvül kíván szolgálni a «Budapesti czím- és lakjegyzék», melyet ime V-ik kiadásában vesz a t. olvasó. Azon elvből kiindulva, hogy ugyanazon eszközökkel kevesebbet adva, jobbat adhatunk, jelen kiadást kizárólag magyar szöveggel bocsátom közre annál is inkább, mert nyilvánvaló, hogy fővárosunk lakossága ma már — a «Budapesti czím- és lakjegyzék» eddigi évfolyamainak magyar német szövege által is előkészítve — a tisztán magyar szöveget is megérti és ennélfogva a magyar kiadás sem kelendőségében, sem használhatóságában veszteni nem fog. Gondoskodtam azonban a németajkú olvasóról is, kire nézve a magyar kiadást az ahoz csatolt németmagyar tartalom-jegyzék és ugyanolyan betűrendes tárgymutató teszik használhatóvá. A korábbi évfolyamok Házjegyzék-ét — a mű tartalmasságának rovására ugyan, de határozottan a megmaradt részek javára — egészen kihagytam, valamint mellőztem a korábbi kiadások szövegében előfordult magyar és német utalásokat is. Ezen utalások helyett ezentúl a t. olvasó minden keresés alkalmával a betűrendes tárgymutatót fogja — sokkal czélszerűbben — használhatni. A «Budapesti czím- és lakjegyzék» jelen kiadásának tartalmát a következő közlemények képezik: I. Rész. Utcza-jegyzék. II. Rész. Tiszti czímtár. III. Rész. Ipar- és kereskedelmi ( üzleti) ezimjegyzék. IV. Rész. Lakezím-jegyzék. Hirdetések. Az «Utcza-jegyzek» a fővárosi mérnöki hivatal legújabb adatai alapján lőn kiállítva és a szükséges tudnivalókkal kiegészítve. A «Tiszti czímtár» hasonlóképen a legújabb és legmegbízhatóbb adatok alapján készült. A nagyméltóságú minisztériumok nemcsak a központi adatokat, de az alárendelt helybeli hatóságok és intézetek adatait is nagyobbára hivatalból összegyűjtve, közvetlenül méltóztattak rendelkezésemre bocsátani. Ugyanily úton folytak be hozzám az adatok a főváros törvényhatósága és a legtöbb közintézet részéről is. Azon tisztelt hivatali főnök urak, kik közös czélunk,