Gépészmérnöki Kar jegyzőkönyvei, 1950-1956

1951. október 8. (109-114)

Bázsó: megköszöni, hogy külön felhívta a figyelmet és szintén kiemeli énnek' a kérdésnek a rendkívüli fontosságát. ~ Madd rátér a további kérdésre, a szakmai továbbképzésre. Ez a. kar mun­ka tervébe is fel van,véve mégpedig egy ankét rendezése keretében. Ham vitás, hogy eddig is folyt itt száknál továbbképzés, de evvel most intézményesen kell fogláL kozni és ezek a teendők roppant fontosak, Íz < a mai tanácsülés már ennek az .ankétnek az előkészítése. Felkéri G-illemot professzort, hogy .tartson errőltegy rövid ismertetőt. < < < e t * : < Slllemott megköszöni a megtisztelő megbízatást annál is inkább, mert ok már-hisoníó intézkedéseket mind a két kutató Intézetben megtette. A kérdést úgy kell felvetni, hogy három területről beszélünk, mégpedig: ideológiai, nyelvi és tudományos vonalon a továbbképzés, az ideológiai oktatás megoldódott a Közoktatásügyi minisztérium rendeletével • Az orosz nyelv tanulása is folyik. Most tehát a tudományos továbbképzés­ről kell beszélni. A tanársegédeknek feltétlenül tökéletesen ismerniük kell az előadás anyagát. A műegyetemi tanársegédi karnak általános hír bája volt a gyakorlati élettel vr ló nsasa kapcsolat hiányé,. Ezért & - jövőben erre is súlyt kell helyezni. A tudományos továbbképzést pedig csak a tudományos szempontból kell vizsgálni. Ide tartoznak a külső < és belső aspiránsok. A kettő között Van még a kutató és tudományos in­tézetek tuöósképzése. Ennek a kérdésnek a megoldására Az Akadémiához mér javaslatot tettek, hogy kutató intézeti aspiránsokat szerveznek meg A mi tanársegédeink szempontjából vannak olyan ifjú munkatársak, akik maguktól is tudnék kanaitátusi vizsgát tenni. Másoknak viszont szüksé­gük van a három évi továbbképzésre. Tegyük lehetővé egy éven belül az alaptárgyak, .matematika, fizika és mechanika, rendszeres tanulását. Erre a három tárgyra hívjanak meg előadókat, hetenként 2-2 órára. Azt k<°!3 tanítani, ami a továbbképzés szempontjából szükségese Az egyes sza tárgyak professzorai pedig adják meg az anyagot, arait itt leadatni ki- vénnek. Az alaptárgyak és szaktárgyakon kívül csak cmér esi gyakorlatok elsajátítását kell biztosítani. A IT.éven egyéni munkátérvet kell készíteni. A III.éven kutató tudományos munkát lehetne rájuk bizni,.amellyel a kandidátusi vizsgára tudnak menni. Az Akadémiától ösztöndíjat pedig 1 elsősorban csak azok kapjanak, akik a kandidátusi vizsgára itaiHakoawnai jelentkeznek. , , , « Gépészeknél a három alaptárgy heti 6 óra előadást és az orosz heti 2 órát jelentene. Mindenkit saját képzettsége szerint egy, kettő vagy há­rem évi programmra beállítani. De pld.nem az intézet miib en tagja, ha­nem csak azok, akik vállalják, de azoknak azután kötelező, összefoglalva: . • , ,, Az I.éven alap tárgyak oktatása meghívott előadókkal, konzultációkkal. A IT.éven szaktanár vezetése alatt szaktárgyak megtanulása, A TIT.éven szaktanár által adott terv alapján tudományos kutatómunka ,v elvégzése. , . ' A dokumentáció tárgyában helyes lenne, ha a Dokumentációs: Központtól a tanszék embere venlié át az anyagot. így sokkal jobban letetne kézbe venni a dolgot. EZ a Központ még meg is fizeti. így még a színvonal is javul. Ez egy nagyon előnyös megállapodás lenne. Továbbá az orosz nyelvtanulás. Az indulásnál elsősorban az orosz műszaki nyelvet tanulják Est ©gy nyelvi kézikönyv tartalmazza összefoglalva. Ezt a módszert ajánlja az orosz nyelv egyéni elsajátítására. Házsó; megköszöni az ismertetőt és hozzászólásokat kér. Az ankét meg­tárgyalása a mai ülés anyaga. A Sillemot professzor által előadottak egy kész javaslat. {My — 2 — i .

Next

/
Oldalképek
Tartalom