M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Szakosztály jegyzőkönyvei, 1904-1908
1905. május 3. (66-89)
len ezt eltűrni, mert többet joggal meg sem követelhet.- A mostani szigorlati tervekből tehát semmiféle következtetést a szigorló tudására és szerkesztői ügyességére vonni nem lehet. • -• - . összefoglalva tehát a 'fentieket a technikai nevelés javítása ozéljából.1. / a kötelező tárgyakat szaporítanunk kell, 2. / uj fakultativ tárgyakat kell felvennünk a tendrendbe, 3. / a szerkesztési gyakorlatokat és előadásokat reformálni kell, 4. / laboratóriumi és gépműhelyt gyakorlatokat szélesebb a- lapra kell fektetnünk, más szóval hallgatóinkat gyakorlati irányban is ki kell képeznünk.5. / a szigorlati tervek elkészítésére több időt kell engednünk. Mindezen felsorolt tényezők egyenkint is már e- léggé súlyosak együttesen pedig nem osak igazolják,hanem egyenesen követelik a tanidőnek meghosszabbítását. A hiányok legnagyobb részét eddig is ismertük, és osak azért nem javíthattunk rajtuk, mert a tanidő meghosszabitása nélkül semmiféle olyan megoldást, mely az egyik hibán segítene, a nélkül, hogy más oldalon megint rontson, nem találunk Mindezekhez járul még egy szükséglet, a mely különösen az utóbbi években merült fel, azon verseny folytán, mely úgy az állami közigazgatásnál, valamint vállalatoknál, a technikusok és más akadémikus képzettségűek között a vezető állások betöltésénél folyik és rendesen a technikusok hátrányára végződik, és a melynél fogva a hallgatóknak alkalmat kell adnunk, hogy műegyetemi tanulmányaik- ideje alatt mélyebb jogi, nemzetgazdasági és társadalompolitikai ismeretekre is szert tehessenek.- Hivatkozunk erre nézve a műegyetemi jogi és nemzetgazdasági oktatás reformja tárgyában kiküldött bizottságnak múlt évi