Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1983-1984
1984. március 26., 4. rektori tanácsülés
20 másfelől a keret túl kicsi, semhogy felosztásánál széles körben differenciálhatnánk. A helyi vezetés pedig, és nemcsak a helyig gyakran a legkisebb /vagy imkább: legcsendesebb/ ellenállás vonalán mozogva kiván túljutni a jutalomelosztás terhes feladatán. A célprémiumok kitűzése nem mindig elég átgondolt, és a kifizetésnél a feladatmegoldás minősége már harmadrendű szempont. . Gyakran beigazolódik, hogy sokkal egyértelműbb dolog /és végső fokon hatékonyabb ösztönző/ az ok-prémium, mint a cél.iutalom. Igen fontos része a témakörnek a differenciálás és nivellálás problémája. Úgy tűnik, hogy még nem minden vezető előtt világos: differenciálni kell mindabban, ami összefügg a munkával, mig nivellálásra a munkától független tényezők alapján van szükség. Rengeteg határozat, irányelv és tanács ellenére is markáns és következetes differenciálás tulajdonképpen сзак olyasmiben figyelhető meg, hogy pl. egyesek adjunktusként, mások professzorként mennek nyugdíjba. Rövid távon a teljesitmény-elvet hol szociális, hol egyéb /pl. kényelmi/ szempontok szorítják háttérbe, és a közvélemény ezt kifejezetten helyteleníti. A tanszéki négyszögek /és általában a "szögek*/ mozgalmi képviselőiben igen kevés a hajlandóság arra, hogy felvállaljálc a differenciálást, sőt az erre - elég ritkán - törekvő állami vezetőt is inkább igyekeznek visszafogni, mivelhcgy "mindenki a piacról él", és /újabban ez kerül előtérbe/ "mindenkit sújt az infláció". Nemcsak a külső szférán múlik tehát, hogy az egyetemi bér-gula, meglehetősen lapos. Kérdőivünkben 9 olyan lehetséges fogyatékosságot jelöltünk meg, ami a, helyi tapasztalatok szerint gátolja a megfelelő ösztönzést. A válaszok alapján az egyetemi "rangsor" a következő:
