Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1979-1980

1979. november 26., 3. rektori tanácsülés

- 6 -a szakszervezet számára, az állami vezető szemszögéből vizsgálva, időigényes folyamat, de minden esetben eredményes, mert a hosszabb időráforditás, meggyőzés, a vélemények ütköztetése azzal az eredménnyel járt, hogy a célként megfogalmazott feladat mögött nemcsak egy állami utasitás fogalmazódott meg, hanem a meggyőzés és mozgósitás erejével ott állt a szakszervezeti csoport, a szakszervezeti vezetés.

Az 197o-es okmány a munkahelyi, tanszéki szinten egyetértési jogkört nem biztositott és nem volt kellően kimunkálva - az akkori jogszabályok miatt - a kötelező véleménynyilvánítási jogkör területe sem. Nem kétséges az sem, hogy az érdemi gondokon túlmenően komoly nehézséget jelent, hogy egyetemünkön ezen a területen elválik a döntési és javaslattételi szint, azaz a munkahelyi szinten csak javaslattételekkel találkozunk. Az egyetértésben, avagy kötelező véleménynyilvánításban tett javaslattételek formája és módja 1977 előtt nem is alakulhatott ki*

Nem tagadható az sem, hogy ezen a szinten jelentkezik leginkább a függőségi viszony az állami vezető és a szakszervezeti bizalmi között. Annak ellenére, hogy sok tanszéken és munkahelyen jelentős szemléleti és érdemi változás történt, mégis változatlanul ez az a terület, ahol az együttműködés mindennapi formáinak érdemi érvényesülése nagy eltéréseket mutat. Nem véletlen az sem, hogy az uj szakszervezeti jogkörök alkalmazása egyetemi, kari, gazdálkodóegység szintjén nem jelentett nehézségeket. Ugyanakkor a tanszékeken és munkahelyeken több konfliktussal találkozhattunk. Ennek oka egyrészről, hogy a szakszervezeti bizalmi érvelése nem volt elegendő a jogszabályban foglaltak elfogadására, másrészről egyes állami és pártvezetők - ki nem mondva - jogkörük csorbitását vélték felfedezni.

Tényként leszögezhető, ahol az állami és pártvezetőnek a szakszervezeti bizalmi politikai, emberi és szakmai szempontból partnere, ott nem jelentett nehézséget a jogkörök érvényesítése.

Tisztában kell lennünk azzal is, hogy semmilyen okmány nem helyettesíti ma sem az állami és szakszervezeti vezetők és testületek között kialakult, elvszeruen vitázó, mégis jó és rendszeres személyi és testületi kapcsolatokat, eszmecseréket, a jó politikai és emberi légkört, melynek kialakításában testületeinknek és tisztségviselőinknek döntő szerep jutott.

Az alábbiakban kiemelünk néhány általános tapasztalatot:

a/ Megállapítható, hogy tisztségviselőink sokszor a jogok hangsúlyozását tartják elsődlegesnek, annak ellenére, hogy a Szakszervezeti Bizottság és maguk a tisztségviselők is többször hangsúlyozzák, hogy a jogok csak a kötelességekkel együtt valósithatók meg. Kétoldalú közös felelősség vállalása különösen kedvezőtlen dönté—