Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1976-1977
1977. március 8., 4. rektori tanácsülés
Az Egyetemen folyó oktató és tudományos munkához és az üzemeltetés mindennapi zavartalan ellátásához nagymennyiségű és több tizezerfajta anyag és fogyóeszközre van szükség. A rendelkezésünkre álló anyagi eszközök és források jobb kihasználása,az élő munkával való takarékos gazdálkodás, nem utolsó sorban egyes anyagoknál jelentkező átmeneti hiány szükségessé tette a központi anyagellátás megszervezését, a tanszékek, intézetek és műhelyek raktárról történő ellátását. Korábban ugyanazért az anyagért, ugyanahhoz a szállítóhoz számos tanszék különböző megbízottja járt el. A szállításhoz akár belső, akár külső szállítási kapacitást vett igénybe, nagymértékben terhelte a költségvetést. Az egy-egy rendelő által vásárolt mennyiség csak a kiskereskedelmi for galomban történő ellátást tette lehetővé és igy minden eset ben a fogyasztói árat kellett fizetni. A raktárról történő ellátás már lehetővé tette, hogy az árufajták legnagyobb részéből nagykereskedelmi, illetve termelő áron vásároljunk. A korábban felhasznált sok szállítóeszköz igénybevétele helyett lényegesen kevesebb alkalommal kell szállitóeszközt igénybe venni és a meglévő szállítási kapacitást igy teljes terjedelemben ki tudjuk használni. Az elmúlt évek tapasztalata és az egyre növekvő raktári forgalom azt bizonyltja, hogy a központi ellátás bevált, természetese- ez nem jelenti azt, hogy minden igényt és minden időben ki tudunk elégíteni. Ennek alapvető oka a szakosított raktározási lehetőségeink szűk volta. A Főigazgatóság kezelésében lévő anyag és fogyóeszköz raktárak többsége nem raktározási célra épültek, ezért nem felelnek meg a korszerű anyaggazdálkodás követelményeinek.