Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1972-1973
1973. június 4., 7. rektori tanácsülés
T á ,j ékoztatás a számitástechnikai oktatás helyzetéről /Előterjesztés a Rektori Tanács 1973. június 4-i ülésére/ Bevezetés A Budapesti Műszaki Egyetemen a számitástechnika egyes kérdéseinek oktatása már az 1965/66-os tanévben megkezdődött, de az első átfogó program és intézkedési terv az 1971. március 15-i rektori tanácsülés határozata nyomán készült el. Ezt követően a Rektori Tanács és az Egyetemi Tanács rendszeresen napirendre tűzte a program teljesítésének helyzetét, a felmerülő problémák megtárgyalását. Jelenlegi exőterjesztésünk célja: átfogó áttekintést adni a számítástechnikai oktatás helyzetéről. Jelentésünk elsősorban a karok, illetve központi oktatási egységek által adott beszámolókon alapul. Felhasználtuk azokat az információkat, amelyeket az e tárgyban tartott dékánhelyettesi értekezlet során kaptunk. 1. A hallgatók számítástechnikai alapképzése Az elhatározott intézkedések nyomán ma már az Egyetem minden karán a hallgatók külön tantárgy keretében ismerkednek meg a programvezérlésű digitális számitógépekkel és ezek programozásával leg✓ később a képzés harmadik félévében heti 2-4 órában. A rendelkezésre álló idő általában csak arra elegendő, hogy a hallgatók megismerjék a legfontosabb alapfogalmakat, elsajátítsanak egy algoritmikus nyelvet, s ennek egy - az ODRA 1204-re készített ALGOL 1204 - gépi reprezentánsát. A programokat a hallgatók készitik elő, s igy megismerkednek a programelőkészitő berendezésekkel, a számítógép által kijelzett hibát megkeresik és javítják. A kari jelentések alapján érezhető különbség tapasztalható a mai IV-V. éves és a II-III. éves hallgatók számítástechnikai érdeklő-IfM'