Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1972-1973
1973. június 4., 7. rektori tanácsülés
- 2 -dése, a számítógépi ismeretek felhasználása területén. A felsőbb éves hallgatók között csak a hallgatóság érdeklődőbb rétege rendelkezik kielégítő ismeretekkel,'mig az alsóbb évesek az alapozó képzés kiterjesztése következtében már többségükben rendelkeznek a szükséges alapokkal, de az ismeretek elsajátítására több gyakorlásra lenne szükség. A tudományos diákköri munkában, illetve egyéb feladatok megoldásában számitógépet felhasználó hallgatók kellő gyakorlati ismeretre tesznek szert, de ennek bővítését a jelenlegi előkészítő kapacitás elégtelensége akadályozza. Problémaként jelentkezik az is, hogy a hallgatók a nem kielégítő előkészítő kapacitás miatt több előkészítő berendezés használatát kénytelenek elsajátítani, illetve a Villamosmérnöki Karon több nyelv elsajátítására is szükség van. Várhatóan az előkészítő berendezések számának növelése és ésszerű koncentrálása e helyzeten javitani fog. Általánosságban megállapítható, hogy hallgatóságunkban a kellő szemléleti változás megtörtént, s jelentős részük /főleg az alsóbb éveken/ igyekszik is a számítástechnikai ismereteit felhasználni. Az eddigi tapasztalatok alapján kari szinten foglalkozni kell oktatásunk továbbfejlesztésével, uj fakultativ tárgyak beindításával, a gyakorlati lehetőségek bővítésével, az ismeretek aktívabb felhasználásával. A mellékelt összeállitás tartalmazza a számítástechnikai alap-» képzést adó tárgyakat kari bontásban. /Lásd Melléklet I./ 2. A számitástechnikai specialista képzés Jelenleg négy karon folyik nappali tagozatos számítástechnikai specialista képzés. Kar ___________________Képzés tipusa__________________ Gépészmérnöki rendszerszervező műszaki specialista