Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1971-1972

1971. szeptember 27., 1. rektori tanácsülés

- 4 -A tantárgyak komputerizálása tekintetében átfogó infor­mációink nincsenek, azonban megállapítható a már működő kari számítóközpontok, továbbá az Egyetemi Számitóközpont /Razdán/ igénybevételének jellegéből, hogy még elég messze vagyunk a kívánatos szemléletbeli változástól. Bizonyos várakozással tekintünk az oktatók részére inditott számítás­technikai tanfolyamok hatására, arra, hogy ennek nyomán ta­lán meg fog gyorsulni a tantárgyak komputerizálása. Nem ta­gadhatjuk el, hogy a tanfolyamok hallgatóinak egy része le­morzsolódott, illetőleg a vizsgát nem tette le. Számolni kell azzal is, hogy előfordulnak olyan nézetek is, melyek a számítástechnika fontosságát alábecsülik. E körülmények szintén akadályozzák a komputerezemlélet elterjedését. A specialistaképzés tekintetében a Művelődésügyi Minisztérium 68.167/1971. sz. leirata értelmében a Villamosmérnöki, a Közlekedésmérnöki és a Gépészmérnöki Karokon kell specialista­képzést megvalósítani. Az idézett karok az elképzeléseiket kialakították, az erre vonatkozó tájékoztatást a Rektori Ta­nács 1971. junius 28-i ülésén megadtuk. A Gépészmérnöki Ka­ron a számítástechnikai specialistaképzés tanterve elkészült és két ágazaton megindult a képzés. Hasonlóképpen megindult a képzés a Közlekedésmérnöki Karon. A Villamosmérnöki Karon már régebben folyik számítástechnikai specialistaképzés. Ennek kiszélesítése az oktatási célkitűzéseknek az újabb kö­vetelmények szerinti megfogalmazása és újabb tárgyak anyagá­nak a kidolgozása, valamint a meglévők korszerüsitése megfe­lelő ütemben folyik. Valamennyi szakmérnöki szak tanterévben szerepel a számítás­technika oktatása, két kifejezetten a specialistaképzést szolgáló szakmérnöki szak létezik. Megjegyzendő, hogy a mér­nök-tanári szak legutóbb elkészült tantervében is van számí­tástechnikai oktatás. A jelenlegi helyzet értékeléséhez tar­tozik az is, hogy az oktatók részére befejezett első számí­tástechnikai tanfolyamot követően újabbak szervezését kezdtük

Next

/
Oldalképek
Tartalom