Budapesti Műszaki Egyetem - rektori tanácsülések, 1971-1972

1971. szeptember 27., 1. rektori tanácsülés

5 meg. Elkészültek és a Tankönyvkiadónál vannak az ODRA számitógépek programozását ismertető jegyzetek kéziratai, III. További feladatok. A II. pontban megadott helyset elemzéséből adódnak a további feladatok, s ezért azokat csak röviden soroljuk fel. Amely karok még nem tettek volna meg, oldják meg a számítás­technikai alapozó képzést olymódon, hogy legkésőbb a 3»félév végéig minden hallgató rendelkezzék olyan programozói ismere­tekkel, amely lehetővé teszi, hogy az egyetem meglévő számitás­­technikai bázisát alkotó számítógépeket a különböző tantárgyak­ban felhasználni tudják. Meg kell gyorsítani az oktatók számítástechnikai képzését és közelebbi célként azt kell elérni, hogy 1975* végéig az oktatók 60 Уо-а. tadjon programozni, s ezt megfelelő vizsgával bizonyítsa. Az Egyetemre belépő oktatóktól meg kell követelni e vizsga letételét a belépéstől számított féléven belül. Meg kell vizsgálni bentlakásos vagy részben bentlakásos oktatói számítástechnikai tanfolyamok szervezésének lehetőségét. Meg kell gyorsítani a tantárgyak komputerizálását éspedig annak vizsgálatával, hogy a számítástechnika léte milyen, korábban kevésbé fontosnak Ítélt, ismeretek aktualitását növeli meg, másrészt, hogy milyen uj lehetőségeket teremt a szerkesztési, számítási, tervezési, stb.gyakorlatok tematikája és módszere szempontjából a számítástechnika / pl. számitógéppel segitett tervezés, számítógépek igénybevétele a rajz­technikában, stb./. Ennek érdekében célszerű volna pályáza­/

Next

/
Oldalképek
Tartalom