Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1933-1934
1934.09.12. 24. ülés
egyetemre felvehető nőhallgatók számának korlátozását, elrendelte, hogy az 1934/35, tanévre felvehető I. éves hallgatók külön rendeletben megállapított létszámán belül nőhallg&tő a m.kir, József nádor műszaki és gazdaságtudományi egyetem közgazdaságtudományi karának köz- gazdasági és kereskedelmi osztályán mindössze 30 /harminc/ százalék erejéig vehető fel./1330.-1934./ Tudomásul szolgál, * ♦ 30, / Elnök jelenti, hogy műegyetemünk közgazdasági osztálya az 1934/35. tanévre felvehető I. éves hallgatók számát 50-ben javasolja megállapítani. Elnök indítványozza a rektori tanácsnak, hogy az osztály javaslatához járuljon hozzá és a szükséges további intézkedések megtételére elnököt hatalmazza fel. /1210.-1934./ Indítvány határozattá emeltetik. 31. / Elnök jelenti, hogy a földmivelés- ügyi miniszter ur dr,*Sigmond Elek műegyetemi ny,r, tanárt az Országos Chemiai Intézet igazgatói teendőinek ellátása alól a nevezett saját kérésére a folyó évi julius hó végével felmentette, f Dr, Sigmond Elek azért kérte a felmentését, mert azt a feladatot, amely miatt a megbízatást annakidején elvállalta, megoldotta és az általa megszervezett talajlaboratoriumok volt