Magyar Királyi József-műegyetem rektori tanácsülései, 1933-1934

1934.09.12. 24. ülés

tanítványai vezetésével most már önállóan is mű­ködhetnek, illetőleg mert az urszágos Chemiai In­tézet vezetése annyira lekötötte minden idejét, hogy az most már a jövőben műegyetemi tanszéke ká­rára szolgálna. /1182.-1934./ Tudomásul szolgál. 32. / Elnök jelenti, hogy & földmivelés- ügyi miniszter ur a Mezőgazdasági Kisérletügyi Tanács tagjaivá 1936. év végéig kinevezte dr.*Sig- mond Elek és dr. Szabó Gusztáv műegyetemi nyilvá­nos rendes tanárokat. Tudomásul szolgál. 33. / Elnök jelenti, hogy az 1934. évi X. törvénycikknek a M.kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szervezésére vonat­kozó rendelkezései folytán műegyetemünk az 1933/34. tanév befejeztével a magyarországi technikai felső­oktatás másfél évszázadot meghaladó fejlődésének ♦ uj korszakot jelentő fordulójához érkezvén, a mű­egyetemi oktatásban évek hosszú során át velünk együtt működött némely társunktól, közöttük dr. Ilosvay Lajos nyug. államtitkár, műegyetemi ny.r.* tsnártól is búcsút kellett vennünk. Ebből az alkalomból dr. Ilosvay Lajoshoz a tanács nevében bucsuiratot intéztünk, s ezt az iratot, valamint dr. Ilosvay Lajos válaszát elnök a rektori tanács előtt teljes egészében felolvassa. /1110.-1834./ Tudomásul szolgál. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom