Budapesti Műszaki Egyetem - Egyetemi Értesítő, 1986
1986 / 8. szám
- 13 Ezután került nor Földiák Gábor miniszterhelyettes felszólalására. Elmondotta, hogy a nyár elején terjesztik a Minisztertanács elé a Művelődési Minisztérium által kidolgozott felsőoktatási hálózatkorszerüsitési tervet. Az Oktatási Törvény 1986. IX.l-ével lép hatályba, célszerű, hogy ekkorra megvalósuljanak bizonyos szervezeti módosítások is. Elmondta, hogy a miskolci műegyetemen idén már avatnak jogász-doktorokat és tervbe van vóve, hogy legyen közgazdász-képzés is, vagyis előreláthatólag a miskolci műegyetemen létre fog jönni egy társadalomtudományi kar. Fontosnak tartja az egyetemek közti együttműködést akár diploma együttes kiadását is bele értve. A tudományegyetemeknek a műszaki és agrárképzés felé, a műszaki egyetemeknek a társadalomtudományok felé nyitása a kor követelménye. Felszólalásában szólt a miniszterhelyettes a graduális és posztgraduális képzés elszakíthatatlan kapcsolatáról, valamint a felsőoktatás és a kutatás egymásrautaltságáról. Hangsúlyozta, hogy ma már a posztgraduális képzés ugyanugy az egyetem alapfeladatához tartozik, mint a graduális képzés. Egy egyetem szerepét nem utolsó sorban az ott folyó posztgraduális képzés elismertsége adja meg. Befejezésül megköszönte a KOE párt- és állami vezetésnek a tanácsülésre való meghívását. Bíró Gábo r rektorhelyettes megköszönte Földiák Gábor miniszterhelyettes tájékoztató felszólalását; hangsúlyozta, hogy azon tul, hogy a Művelődési Minisztérium képviselői elfogadták a meghivást, a tanácskozás súlyát emeli, hogy azon jelen volt az egyetem rektora és pártbizottságának titkára; örömét fejezte ki, hogy az egyetem SzB titkára és a KISz EB titkára is részt vett az ülésen. A rektorhelyettes ugy vélte, hogy felesleges vin )