M. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöki és Építészmérnöki Kar tanácsülési jegyzőkönyvei, 1946-50
1947. december 2. (161-166)
4. A Kar a javaslatot elfogadta. 9. Dr. Csonka Pál ny.r.tanár javasolja, hogy az ábrázold mártani tanszék átadásával dr.Szmodits Hiluegárd c.rk.tanár és dr.Zigány Ferenc magántanár is a Mérnöki Osztály keretébe soroz tassanak. Ear a javaslatot elfogadja. 10. Ezzel egyidejűleg rendezni kell a dotácid kérdését is, úgyszintén a két osztály között a laboratóriumi dijak elosztásának mikéntjét is. xáar kéri a dékánt ez utdbbi kérdések kivizsgálására. 11. A VKM. folyó évi november hő 11-'n kelt 148.927/ 1947.VI.fdósat, számú leiratában közölte,hogy az 1947/48. tanévre szakelőadói és lektori éradij cinén a Mérnöki és Ipitészmérnöki Kar részére <29.400 forintot engedélyezett. Ebből egy elméleti éra után egy félévre <250 Ft, 1 gyakorlati éra után egy félévre 200 Ft, 1 I ktori dra után egy félévre 150 Ft.számítható. Minthogy az egyes karok által felterjesztett kimutatás a költségeidéi'keretet túllépi, a miniszter ur a tanulmányi rendből folyó szükségszerű sorrend figyelembevételével készült újabb felterjesztést kér. A Mérnöki és 3pitészmérnöki Karon szakelőadói és lektori dradij címén mindkét félévre...................................32*550 Ft-ra l enne szükség. Rendelkezésre áll..........................................29.400 Ft, t ehát a hiány.................................................................................... 3.150 ” Ebből le lehet vonni 1/ az érdeklődés hiány miatt meg nem tartott gyorsírás dra után....................... 1000 forintot . 2 / a német,,orosz ás angol lektor dradija után,minthogy e három nyelv a tanulmányi rendet illetően nem elsőrendű fontosságú és mert fedezet sincs rá..-3000. "............................4.000 Ft m arad tehát fölösleg.............................................................. 8t>0 Ft. A Kar elfogadja. 12. Az illetékes tanszékvezető tanár előterjesztette, hogy válassza meg a Kar az Ut-,vasút és közlekedésügyi tanszakén szolgálatot teljesítő Szabd Dezső oki.mérnököt, felna- 'jos demonstrátort f.évi december hó I-től 1948.évi augusztus hd 3l-ig terjedő időre fizetéstelsn adjunktussá. Nevezett életrajza: Műegyetemi tanulmányainak befejezése előtt / 1935-ben/ Zelovich Kornél müegy.ny.r.tanár tanszékén dolgozott, ezen munkásságának nevezett professzor halála vetett véget. 1937-ben a BSZKRT.szolgálatába lépett,állásá-