A Budapesti Műszaki Egyetem Centenáriumi Évkönyve 1971-1972

A 100 éves Építészmérnöki Kar története

A növekedés, a fejlődés és az átalakulás vonala azonban nem töretlen, nem ellentmondásmentes.

Ez részben az építészeti szemlélet és alkotási módszer radikális megváltozásából adódott (hiszen a hagyományosra szelídített modern építészet helyébe kezdetben a teljesen modern, majd a hagyományokhoz visszanyúló, archaizáló és eklektikus, végül a mai értelemben korszerűhöz, sőt gyakran divatoshoz is felzárkózó került), részben az építőipar körülményeinek, lehetőségeinek, felszereltségének, következésképpen alkotási és munkamódszereinek átalakulásából keletkezett (hiszen a kevés szakemberrel és a jóformán teljesen gépek nélkül dolgozó kézműipar helyébe az egyre inkább gépesített és iparosított építés kerül), részben az iparpolitika és ezen belül az építési szakmapolitika szükségszerű módosulásából jött létre (hiszen az egyre növekvő feladatok, az egyenetlen fejlődésből adódó gondok, a munkaerő hiánya ezek állandó formálódását hozták magukkal), és az is világos, hogy hatására az építészképzés, azaz az egyetemi oktatás is erőteljesen és gyakran változik.

Az kezdetben szerkezeti irányba tolódik el, az ezt követő időszakban az egyik vonalon erősen művészi, míg a másikon kivitelezési jelleget ölt, majd visszatér a — helyesnek bizonyult — tudományterületi arányokhoz, hosszú és éles viták, gyakori tervmódosítások és egymást sűrűn követő reformok sora után, az évi 500 és 1700 között ingadozó hallgatói — és azt csak bizonyos késéssel és mértékkel követő — oktatói létszám mellett éri el tényleges egyensúlyi helyzetét, méghozzá — a sokféle szakmai gyakorlatra egyaránt egyenrangúan felkészítő — ún. egységes építészmérnökképzés alapján.

Ennek a nem egyszerű és nem is teljesen egyenes útnak részletezésére és magyarázataként:

Az oktatás formálódásának folyamata:

a) egyetemi szervezési kérdéseket is felvetett, hiszen a BME-ből 1951-ben kivált az építészmérnöki és az általános mérnöki kar, azaz létrejött — majd a közlekedési karral kibővült — az Építőipari Egyetem, végül 16 évi különélés után, 1967-ben a három kar visszatért a BME-be,

b) tanszékek szervezésével és összevonásával, azok profiljának részleges változásával, emellett kis laboratóriumok létesítésével járt,

(az építészettörténeti tanszékek és a középülettervezési tanszékek egyesítése a szemlélet egységesítése céljából, — a kiviteli tanszékek egyesítése a tudományterület egységesítése érdekében, — az épületszerkezeti, épületgépészeti és a tartószerkezeti kis laboratóriumok létrehozása a korszerű szerkezettervezés és kutatás jegyében),

c) az oktatók személyi összetételének és létszámának is jelentős megváltozását idézte elő, részben a nevelés ügyének erőteljes előtérbe kerülése következtében, részbe a nagyon jelentős hallgatói létszámnövekedés hatására, részben az egyes tudományterületek jelentőségének és arányának megváltozása eredményeként.

d) a tananyag többszöri, sőt folyamatos kiigazítását követelte meg és ez nagyon hasznos melléktermékként — a komoly nemzetközi tekintélyt szerző hazai szak- és tankönyvirodalom megteremtéséhez vezetett, hiszen építészetelméleti és történeti, városépítészeti, szerkezettervezési, épületszerkezeti, tartószerkezeti könyvek egész sora jelent meg.

e) Az oktatás munkájában - mivel a nevelés ügye egyre nagyobb szerephez jut — is új módszerek kimunkálását követelte meg, hiszen ember43