A Budapesti Műszaki Egyetem Centenáriumi Évkönyve 1971-1972

A 100 éves Építészmérnöki Kar története

Ezt az állandósultnak tekinthető szakaszt — amelyet a továbbfejlődés megértéséhez ismerni kell — az alábbiak jellemezték:

az építészet szemlélet konzervatív,

a tárgycsoportok közül a tervezésé a legnagyobb óraszám,

az épületszerkezetek oktatására nagy súlyt helyeznek,

a tartószerkezeti vonal — bár óraszáma kicsit csökken — igen erős, közben

a tanári kar jelentős része kicserélődik.

1945-tel, illetve 1948-cal az építészetoktatás történetének merőben új — és a korábbitól minőségileg különböző — szakasza kezdődött el.

E szakaszt a nagyjelentőségű átalakulások egész sora és a sokféle, egyrészt szervezeti, személyi és tárgyi, másrészt tananyagi és módszertani változás jellemezte.

Az átalakulás módja és mértéke, jellege, pergése, elválaszthatatlanul kapcsolódott a társadalmi átalakuláshoz, az abból adódó új szemlélethez, a megváltozott lehetőségekhez, az egyre növekvő és összetettebb feladatokhoz.

A háború óriási pusztítása, a rendkívüli mértékű károk lehető leggyorsabb felszámolására irányuló — egyidejűleg természetes és szükségszerű — törekvés, a hatalmas arányú társadalmi fejlődés, a nagyléptékű és lélegzetű iparosítása és ezen belül az építőipar teljes strukturális átalakulása nyilvánvalóan és alapvetően befolyásolta az egész építészét, építés ügyét, megváltoztatta az építőipar helyzetét, roppant mértékben megnövelte feladatait, teljesen átformálta szervezetét, alapvetően módosította szakember igényét, tehát így — közvetlenül és közvetve — erőteljesen hatott az építészképzésre is.

Természetes tehát, hogy Egyetemünkön is felmerült a kérdés, hogy az átalakult világban, a megváltozott körülmények között: mit, hogyan, milyen szemlélettel, milyen célzattal és kik oktassanak.

Ezért magától értetődően már 1948-ban felmerült az oktatás megreformálásának gondolata, sőt 1950-ben már a második reform bevezetésére is sor került, és az is nyilvánvaló, hogy az oktatás szemléleti, feladati és módszertani változása új intézmények létrehozásával, új tanszékek szervezésével, új szakemberek sorának bevonásával járt, hiszen ezt a megváltozott feladatok végrehajtásának és az új tudományterületek művelésének szüksége, a szakmai szemlélet változása, az oktatási létszám alakulása, a nyugalomba vonuló vezető oktatók pótlása egyaránt elkerülhetetlenné tette.

így került felállításra: az Ipari Épületek Tervezése Tanszék (nyilvánvaló ösz- szefüggésben az iparosítás és az iparfejlesztés politikájával), az Építésszervezés és az Építésgépesítés Tanszéke, (logikus kapcsolatban az állami építőipar létrehozásával és az építés technikájának és módszerének gyors, lényegi változásával), az Épületgépészeti Tanszék (az építészeten belül egyre nagyobb jelentőségű fűtési, hűtési, szellőzési, víz, gáz és csatornázási stb. berendezések oktatására).

így vált szükségszerűvé: az építészelmélet és történet oktatásának marxista szemléletű kimunkálása, a szerkezeti tananyag és mesterségi ismeretek korszerűsítése, a településtervezés és a városépítés tudományának kimunkálása.

így lép be kívülről az oktatásba vezető oktatóként, nagyjából időrendi sorrendben: Major Máté, Gábor László, Perényi Imre, Rados Kornél, Pogány Frigyes, Kardos Andor, Gerendás István, Gádoros Lajos.

42