M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1940-1941

Harmadik rész

305 réből“ című tárgykörből, dr. Hazay István urat pedig „A ma­gyar állami földmérés felsőgeodéziai munkálatai“ című tárgy­körből magántanárrá képesítette, s bogy képesítésüket a nagy­méltóságú Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Ür is megerő­sítette. Ugyancsak örömmel jelentem, hogy a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Fekete Zoltán és dr. Romwalter Alfréd egye­temi nyilv. r. tanár urakat a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta meg. Jelentem végül, hogy a in. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1941. évi nyári tanfolyama augusztus hó 3-án nyilt meg ünnepélyesen. Az előadások augusztus hó 1-től augusztus hó 18-ig tartottak. A hallgatók száma az előző évihez képest is lényegesen emelkedett, ami az előadások iránti folyton fokozódó érdeklődésre vall. Az elért siker egyrészt a kiváló előadók odaadó munkájának, másrészt dr. Czettler Jenő elnök úr Őnagyméltósága bölcs irányításának és dr. Romwalter Alfréd, dr. Márffy Ede, dr. Tárczy-Hornoch Antal professzor urak, valamint vitéz dr. Bokor Rezső m. tanár úr és Pöttschacher Rudolf idegenforgalmi igazgató úr lelkes köz­reműködésének köszönhető. Itt említem meg, hogy dr. Romwal- ter Alfréd egyetemi nyilv. r. tanár úr a nyári egyetem igaz­gatói tisztségéről, miután azt öt éven keresztül nagy hozzáértés­sel, szeretettel és kiváló sikerrel látta el, lemondott, s hogy he­lyébe vitéz dr. Bokor Rezső egyetemi magántanár úr választa­tott meg igazgatónak. Beszámolóm végére érve méltóztassanak megengedni, hogy mégogyszer különös hálánkat fejezzem ki mindazoknak, akik Karunk fejlesztését előmozdították, s hogy mint a Bánya-, Kohó- ós Erdőmérnöki Kar multévi dékánja erről a helyről is megkö­szönjem mind felettes hatóságaink, mind a nagytekintetű Ta­nártestület és szeretett ifjúságunk támogatását, melyben engem mindvégig részesítettek. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom