M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1940-1941

Harmadik rész

3. MODROVICH FERENC A BÁNYA-, KOHÓ- ÉS ERDÖMÉRNÖKI KAR DÉKÁNJA NAK SZÉKFOGLALÓ BESZÉDE. Magnifice Domine Rector ! Tekintetes Egyetemi Kar ! Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség ! Megilletődéssel vettem át egy héttel ezelőtt, a Műegyetem ezidei tanévmegnyitó közgyűlésén érdemdús elődömtől a dékáni tisztséget jelképező láncot és most is még bizonyos megható- dottság vesz rajtam erőt, amikor karunk székhelyén, mint dé­kán, elsőízben szólok a mélyen tisztelt Közönséghez. Legelőször is őszinte köszönetemet és hálámat szeretném leróni a Kar ta­nárainak, akik bizalmukkal a karunk tanárát érhető legna­gyobb megtiszteltetésben részesítettek akkor, amikor rám ru­házták a jelen tanévre karunk önkormányzatának vezetését. Teljes tudatában vagyok a vállalt kötelesség súlyos voltának, és ismerem a rám háruló feladatok nagyságát. Vállaltam a fel­adatot, és pedig azért, mert bízom abban, hogy Isten segítsége mellett számíthatok elsősorban a felettes hatóság megértésére, amelyet soha sem vont. meg eddig sem karunktól; megerősít az a tudat, hogy támaszkodhatom a rektor úr őmagnificentiájá- nak bölcs és gazdag tapasztalatokban megedzett segítő jobbjára, hivatalbeli elődömnek, a prodékán úr Öméltóságának karunk vezetésében oly sok érdemet szerzett tudásában és ernyedetlen agilitásában és a kar minden tagjának a közös cél érdekében való közreműködésében. Mindnyájan ismerjük karunk nehéz helyzetét, különösen érezzük az eredményes oktató és nevelő munka, valamint a tu­dományos kutatás zavartalanságának biztosítása nézőpontjából

Next

/
Oldalképek
Tartalom