M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1939-1940
Első rész - Beszédek
79 892 volt, sőt az előző évi 852 főnyi létszámmal szemben még némi növekedést is mutatott. Ez a szép siker a nagyszámú kitűnő előadó lelkes közreműködésén kívül a vezetőség odaadó fáradozásának tudható be. Dr. Czettler Jenő Önagyméltóságának, a Nyári Egyetem elnökének munkássága mellett különösen Dr. Romwalter Alfréd, Dr. Márffy Ede, Dr. Tárczy-Hornoch Antal és Dr. vitéz Bokor Rezső urak fáradhatatlan tevékenységét kell kiemelnünk, de köszönet illeti Pöttschacher Rudolf idegen- forgalmi igazgató urat is körültekintő gondoskodásáért. Örömmel jelentem, hogy a Kormányzó Úr Öfőméltósága 1940. évi május hó 15-én kelt legfelsőbb elhatározásával Balázs István nyug. főiskolai rendes és címzetes egyetemi nyilv. rendes tanárt nyugalomba vonulása alkalmából a felsőoktatás és a szakirodalom terén szerzett érdemeiért elismerésében részesítette, Szádeczky-Kardoss Elemér dr., adjunktust, meghívott szakelőadót, egyetemi magántanárt pedig az egyetemi nyilv. rendkívüli tanári címmel tüntette ki. A Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Ür Önagyméltósága Verő József dr. egyetemi magántanárt, adjunktust a VII. fizetési osztályba intézeti tanárrá, Kresadlo József oki. bányamérnököt, Karunk quaestorát pedig a VIII. fizetési osztályba nevezte ki. Ugyancsak örömmel jelentem, hogy Finkey József nyilv. rendes tanár urat, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját az Akadémia rendes tagjává választotta meg. E sok örvendetes esemény felsorolása után azonban fájdalommal kell jelentenem, hogy két kedves hallgatónk, Kovács Károly szigorló erdőmérnök 1939. évi december hó 19-én és Popovics Antal erdőmérnök-hallgató 1940. évi február hó 7-én elhunyt. Igen fájdalmas veszteség érte Karunkat Kaán Károly nyug. földmívelésíigyi államtitkárnak 1940. évi január hó 28-án történt elhúnytával. Benne nemcsak a hazai erdészeti tudomány egyik legkimagaslóbb egyéniségét, hanem Karunknak is igazi barátját veszítettük el. Karunk Kaán Károlyt az erdőgazdaság gyakorlati fejlesztése, az erdőmérnöki szakoktatás előmozdítása, továbbá az erdőmérnöki és közgazdasági tudományok irodalmi művelése terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül- már