M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1937-1938
Első rész - Beszédek
68 gyogó napsütésben hátam mögött elterült a történelmi Magyar- ország bevehetetlennek hitt északi bástyája, közvetlen alattam a szorgalmas Szepesség fennsíkja és délre a gömöri hegyek az ő bányáikkal és hámoraival, — mindmegannyi helye az ősi magyar technikai kultúrának, és még tovább mögöttük ködben elvesző távolságban a mai Magyarország, szenvedéseivel, küzdelmével és reménykedésével, mintha leolvadt volna lelkemről a kishitűség jégkérge. Megéreztem, hogy ma minden magyarnak, akár az utolsó lehelletéig vállalnia kell minden feladatot, amelyet a köz érdeke reá ró és elfogadván rektorunk felhívását, Isten ajándékának tekintettem, hogy pályafutásom végéhez közeledvén, még egyszer hitvallást tehessek egyetemünk tanárai és barátai körében közös feladatunk szépsége és magasztossága mellett és dicsőíthessem a nagy nádor emlékét. És miként egy este az északi fény tündöklő tüzében a Tátra négy csúcsa emelkedett ki az éj sötétjéből, úgy világított be lelkembe az a négy ok, amiért a mai feladatomat elvállalnom kellett. Az okok elseje a kijelölő rector magnificus személyisége. 18 évvel ezelőtt találkoztak először útjaink, amikor az akkori parlamenti pártom megbízásából szerencsém volt őt újév napján, mint Magyarország miniszterelnökét üdvözölni. Már akkor is a magyar igazság győzelme és az erők egyesítése érdekében szállt síkra, azóta is fáradhatatlanul működik külföldön és idehaza egyaránt ezekért az eszmékért és ez a törekvés állította azoknak a férfiaknak az első sorába, akik egyetemünk létrejöttét tűzték ki céljukul. Az ő hívó szava parancs volt nekem és igen nagy megtiszteltetés. A második ok a serlegavató tanártársunk egyénisége és tevékenysége volt. Szívós küzdő, aki fenntartás nélkül szokott odaállni amellé az eszme mellé, amelynek igazáról meg van győződve. A konkrét megoldások embere és lelke finomságát dicsérő alapítása: az előttem álló serleg is megtestesítője ideális törekvésének. Amint a serleg adományozásakor kifejtette, pótolni kívánta a régi Műegyetem tanácsüléseinek összetartó erejét, amely a régi intézet valamennyi tanárját foglalta magába és amely az új szervezetben szükségképpen a karok üléseire aprózódott fel, pótolni kívánta olyan módon, hogy évenkint egyszer egy ünneplő táborba hivassák az egész tanári kar, azon a napon, amely egyúttal a névadó nagy nádor emléknapja is.
