M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1936-1937

Első rész - Beszédek

74 tum geometricum (mérnöki intézet), az orvosi kar mellett pedig az állatgyógyintézet felállíttassék. Az institutum geo­metricum még abban az évben megkezdi működését, míg az állatgyógyintézet csak a megfelelő egyetemi tanszék meg­szervezése és betöltése után, öt évvel később nyílik meg. így indul útjára úgyszólván ugyanabban az időben egymással párhuzamosan két nagyrahivatott magyar intézmény, a mér­nöki és állatorvosi tudományok művelésére. A budai királyi tudományegyetem, vagyis a mai Pázmány Péter-Tudományegyetem két kara mellett fejlődik és virágzik hosszú időn át a magyar mérnökképzés és állatorvosképzés, amíg a viszonyok megokolttá nem teszik onnét való leválasz­tásukat. Alig egy év eltéréssel 1850-, illetve 1851-ben, mintegy 68—64 éves múlt után, a két intézmény a pesti egyetemen megszűnik, s az institutum geometricum az időközben fel­állított királyi József-ipartanodába kerül át, míg az állat­orvosi szakiskola „Pesti állatgyógyintézet“ cím alatt önállóan kezdi meg működését. Ettől kezdve mindkét intézmény külön futja be szép fejlődését s a két testvérintézet, melyek bölcsőjét a budai tudományegyetem ringatta, csak a három esztendő­vel ezelőtt életre hívott József Nádor Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetem keretében talál újból egymásra. Most már a József Nádor Műegyetem kebeléről tekint vissza állat­orvosi osztályunk 150 éves múltjára, aminek dicsőségét, tradicióit és világszerte tudományos elismertségét hozta ma­gával. Állatorvosi osztályunk maga kívánta, hogy ez az ünnepség e szerényebb keretek között folyjon le, de az ünnep­ségben büszke együttérzéssel veszünk részt a többi karok és osztályok képviselői is. Mint a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ezidei rektora, a műegyetem tanácsa felhatalmazásából, de egyben az összes karok és osztályok nevében is meleg szeretettel üdvözlöm jubiláló osz­tályunkat és szívből kívánom, hogy egyetemünk keretében is minél több dicsőséget szerezzen az állatorvosi tudomány fejlesztése és az állatorvosképzés terén hazánk és egyetemünk büszkeségére.“ A m. kir. vallás- és közoktatásügyi és m. kir. földmívelés- ügyi miniszterek, valamint a tudományos intézmények, egye­temek és társulatok képviselőinek üdvözlése után az elnöklő

Next

/
Oldalképek
Tartalom