M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1936-1937

Első rész - Beszédek

38

analízis csak segédeszköze, a tárgykörökre bontás csak egyik módszere, mankója, — amely nem a földrajzi gondolkodás mivoltából fakad, hanem az emberi elme végességéből és a XIX. századbeli tudományok általános rendszerező módszeréből.

A földrajz a föld felszínének, gazdag, bonyolult, térben és időben változatos valóságát elemeire bontva vizsgálhatja ugyan, de nem elemeiben szemléli azt, hanem az egész föld- felszíni élet helyileg változó, jellegzetes egyéni megjelenési formáiban, képeiben, a tájakban.

Ez annyit jelent, hogy a földrajztudomány nem törvény- szerűségeket kereső, ilyeneket megállapító részeiben, az úgynevezett általános földrajzban a legvalódibb, hanem a regionális földrajz tájleírásaiban, tájmagyarázataiban. Elméleti önjellemzésében a földrajztudomány régóta, de a legutolsó évtizedekben különös nyomatékkai hangoztatta is, hogy ő nem analitikus, de szintetikus tudomány. Ez a megállapítás helyesen differenciál sok és különösen a földrajzzal kapcsolódó sokféle tudománnyal szemben, de mégsem fejezi ki a teljes valóságot. A szintézis emberi elmemunka. Tartalmát emberi ismeretünk határozza meg, az korlátozza. A földrajz tárgya a táj, az emberi végesség által nem korlátolt teremtés.

Ez áll a föld felszínének bármely pontjára, részére és áll az egész föld felszínére, mint legnagyobb egységes életet élő tájegységre. A tájban vannak, benne érvényesülnek olyan elemek, jelenségek, erők, amelyeket ismerünk, melyeket részben meg is értünk, de vannak olyanok, amelyeket csak sejtünk, sőt olyanok is és nyilvánvalólag nem is olyan kevés, amelyekről még sejtelmünk sincs. Pedig a táj hozzánk nagyon közelálló valami, otthonunk, életszínterünk, miliőnk. Idegen tájak pedig más emberek otthonai.

Minden tudomány emberi, — időben és térben határolt, a végtelennel megbirkózni nem tudó —, sőt ennél is szűkebb, mert az ember mindenkori felfogóképességének kereteiben mozgó. Ha az általunk felismert világ tér- és időbeli méreteihez mérjük, egész tudományunk elenyészően fiatal és tapasztalatlan. Ha az egyes tudományok, vagy egész tudománykörök a maguk eredményeit időnként lezárt logikai körbe is tudják foglalni, mégsem tudnak magunktól elvonatkoztatott, valódi valóságot megállapítani és nyújtani, — hanem csak viszony-