Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Turányi István: A közlekedési üzemmérnökképzés első öt éve
Bár a közlekedési műszaki egyetem alapítása elsősorban a magyar közlekedés, mindenek előtt a vasúti és közúti forgalomlebonyolítás fejlesztésének történetében nagy jelentőségű esemény azáltal, hogy e jelentős népgazdasági ág részére biztosítja a sajátos, színvonalas felsőkáder- képzés lehetőségét, de újabb fontos hajlékot kap általa a közlekedéstudomány maga is. Szocialista felfogásban e kettő komplex, egymástól elválaszhatatlan, szerves egység. Ez a megállapítás minden oktató intézményre érvényes, azonban a közlekedési főiskolával szemben fokozott követelmény, mert ez a közlekedés mindent átfogó jellege következtében csak olyan mérnökök nevelésével érheti el célját, akik a népgazdasági, társadalmi és politikai összefüggések széles látókörű felismerése mellett a tudományosan, mélyen megalapozott szakmai tudás alkalmazására képesek. Csak az ilyen alapokra fektetett mérnökképzés felel meg a közlekedés területén megnyilvánuló fokozott társadalmi és biztonsági követelmények maximális kielégítésének, de egy hazai vonatkozásban sok szempontból új tudományág gyakorlati alkalmazásának és fejlesztésének egyaránt. Ha akár a felszabadulás előtti, akár az utáni magyar közlekedéstudomány irodalmi termését szemügyre vesszük, minden elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy a közlekedési üzem tudományága, egy-két ritka kivételtől eltekintve, nem talált kellő számú művelőre. E terület problémái kellően színvonalas művekben — nagyon kevéstől eltekintve — nem jelentek meg. Mindenki által ismert tény, hogy kormányzatunk az elmúlt tíz év alatt a tudományos publikációnak — néha még nem mindenben kielégítő színvonal esetén is — szinte korlátlan lehetőséget nyitott. Ugyanakkor a közlekedési üzemtudomány területéről majdnem teljesen hiányzanak a magyar szakterület által felvetett gyakorlati problémák önálló tudományos megoldásai, általánosításai. Pedig felsorolhatatlan az e téren jelentkező kérdéstömeg. Ennek bizonyítására legyen elég arra utalni, hogy a közlekedés legnagyobb — nem ritkán országos jelentőségű — problémái nap-nap után a forgalomlebonyolítás, az üzemvitel területén jelentkeznek. E kérdések nemcsak onnan származnak, hogy végeredményben minden a közlekedés területén meglevő hiányosság itt is tükröződik, hanem a sajátosan üzemviteli problémák a legjelentősebbek. Tény, hogy a hibáknak számos objektív tényezője is van, de önmagunkat csapnánk be, ha azt állítanánk, hogy csak ilyen okok vannak. A nem objektív jellegű problémák megoldásáért pedig — az üzemviteliek a leggyakrabban ilyenek — a vezetés fokozott mértékben felelős, mert módjában áll nagy részüket kiküszöbölni. Hozzá kell tenni az elmondottakhoz, hogy e szempontból is bizonyos fokig sajátos magyar jelenséggel állunk szemben, mert nem beszélve a Szovjetunió ilyen tárgyú irodalmáról, mely méreteiben könyvtárra rúg, a szomszédos Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság, de Nyugat- németország, Svájc, és Olaszország tudományos irodalmában is nap-nap után vetik fel, tárgyalják a legmagasabb színvonalon a közlekedési üzem vezetésének és lebonyolításának problémáit. Ha pedig nálunk ez nincs így, ennek okát abban kell keresni, hogy vagy hiányzanak, vagy hallgatnak a közlekedés területén az ilyen problémák színvonalas felvetésére és tárgyalására alkalmas káderek. Súlyosbítja az elmondottakat, hogy mindezek akkor történnek, amikor a forradalmi léptekben előre lendülő társadalmi, termelési feladatok 39
