Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1988-1989

1989. június 12. (1324-1554) - 1. A nemzetközi kapcsolataink helyzete - 2. A tudományos továbbképzés, a posztgraduális képzés helyzete - 3. A társadalomtudományi tárgyak oktatásának új rendje 1989. szeptembertől - 4. Az idegennyelv oktatás koncepciója és feladatai - 5. Felvételi szabályzat - 6. Javaslat vezetői megbízásokra - 7. Javaslat a BME Emlékérem adományozására - 8. A Jövő Mérnöke feladatai, helye az egyetemi közéletben - 9. Javaslat a speciális kiegészítő képzés oktatási célkitűzésére és tantervére - 10. Javaslat tiszteletbeli doktorrá avatásra

Az egyetem európai szintre emelését célozták 11. József reformjai. Azt kívánta, hogy a tanárok sem a tanok, sem a tankönyvek tekintetében ne legyenek semmiféle kényszernek alávetve. Támogatta az egyetem megfelelő könyvtárral és kísérleti műszerekkel való ellátását; bármilyen felekezetű és származású hallgatók felvételét, protestáns tanárok alkalmazását, a fizetéseknek a tanárok tudósi minőségével és tevékenységével való arányosítását. A reformkor műveltségeszményét Széchenyi István fejezte ki a legérzékletesebben: „a tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Nem termékeny lapány, ásványok, éghajlat teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja". Az 1867-es kiegyezést követő évtizedek mind a gazdaságban, mind a művelődésügy terén a nagyszabású fejlődés időszaka. Eötvös József, Trefort Ágoston és Eötvös Loránd eszméi ma is példa értékűek és alkotásaik száz év múltán is felsőoktatásunk központi létesítményei. A két világháború között is támaszt keresett az ország vezetése az oktatásügy fejlesztésében. Klebersberg Kuno elismertette, hogy a művelődés és iskolaügy nemzeti létkérdés. Pécsett és Szegeden letelepítették a hontalanná vált pozsonyi és kolozsvári egyetemet. A költségvetésből is, a külföldi kölcsönökből is jelentős összegeket fordítottak az egyetemekre és a főiskolákra. Nagy szerepet kapott a Kollégium Hungaricumokban, a különböző fejlett országok egyetemein való továbbképzés, külföldi tudósok meghívása. Nem hiányzott a nagyvonalú felsőoktatás-fejlesztés, a mába vezető úton a négy évtizeddel ezelőtti sorsforduló idején sem. Új egyetemek épültek, jelentős kapacitásnövelés történt, igazságosabb lett az oktatók és a hallgatók társadalmi összetétele, növekedett a tudományművelés presztízse. Ugyanakkor gyakorlatilag megszűnt az egyetemek autonómiája, elvesztették a tudományos-fokozat adásának jogát, a tudományos továbbképzés eszközeinek kézbentartását. A tudományművelés korszerű feltételei létrehozásának súlypontja az egyetemektől elkülönítetten kialakított kutatóintézet-hálózat területére tolódott át. Az ideológiai kötöttség akadályozta az előítéletek nélküli értelmiség-nevelést. Az extenzív módon fejlesztett egyetemek ma nagyobbrészt rosszul ellátottak, az oktatók fizetése méltatlanul alacsony, helyzetük megítélése és a közhangulat az oktatók és a hallgatók körében egyaránt igen kedvezőtlen. 11