Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1984-1985
1984. november 12. (75-166) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Javaslat a BME demonstrátori szabályzatára - 2. Beszámoló a Közlekedésmérnöki Kar munkájáról - 3. Javaslat doktori szigorlat szakmai kandidátusi vizsgaként való elfogadására - 4. Tanszékvezető helyettesítésére javaslat
Az oktatás módszertani kérdéseivel az oktatási bizottság foglalkozik igen intenziven. Vizsgálta a számonkérési formákat, véleményezte a vizsgaszabályzat- tervezetet, kutatta az első éves hallgatók differenciált oktatásának lehetőségeit stb. , s az eredményeket a kar felhasználta. A kar egészét érintő tantárgyak oktatását a kar különös figyelemmel kíséri. Félévenként egy-egy kijelölt tantárgy oktatását bizottságok vizsgálják, s igen alapos jelentésekben számolnak be az elnökségnek . Eddig a következő tantárgyak elemzésére került sor: matematika, gépelemek, mechanika, gépipari technológia, mérnöki fizika, hő- és áramlástechnika, fizika. A karon 106 önálló tantárgy van, ehhez 170-180 jegyzet és 26 tankönyv áll a hallgatók rendelkezésére. A jegyzetellátottság jó, a hajós szakokon is javult. Ez nem jelenti azt, hogy minden jegyzet egyformán hibátlan és színvonalas . A rajztermi foglalkozások jellege komoly átalakuláson ment át. Ez a folyamat még a hatvanas években kezdődött, azonban a hetvenes évek közepén a tanteremhelyzet katasztrofális romlása miatt egy időre visszaesett. A ] épület átadását követően ismét megkezdődtek az új tipusú, un. koncentrált rajztermi foglalkozások /melléklet/ , a Z épületben létesített második rajzterem átvételével pedig teljessé váltak. A koncentrált rajzolással szemben bizonyos fenttartás van, mert a tantárgyak oktatásának folyamatossága félév közben megszakad, s ez néhány esetben zavaró. A hallgatóság véleménye egyértelműen pozitív. A laboratóriumi foglalkozások volumene és színvonala az utóbbi években egyenetlen volt. A kar mindig is kevés laboratóriummal rendelkezett, illetve néhány nagyon fontos laboratórium még nem is létesült. A helyzetet rendkívül súlyossá tette a Kinizsi utcai laborok egy részének a lebontása a hetvenes évek közepén: egy ágazat néhány évre teljesen laboratórium nélkül maradt. A J épület átadásával rövid időre visszaállt a korábbi helyzet, azonban a Kinizsi utcában maradt nehéz laborok felszámolása 198l-ben ismét válságos helyzetet idézett elő. A javulás a Z épület átadásával kezdődött. £ KSZI közlekedésüzemi osztálya is laboratóriumhoz jutott.Három további tanszék laborja még nem,vagy csak részben üzemel, a helyiségek— kompromisszumokkal terhelt— épitészeti kialakítása / a BME garázs helyén/ a tanév elején fejeződött be. Általában kevés a berendezés és a műszer, többségük elavult, hibás, jelentős részük javíthatatlan. Két nagyon fcntos laboratórium /motorés építőgépész labor/ létesítésére még a kilátások sincsenek meg! 6