Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1974-1975
1975. február 10. (490-676) - 1. Előterjesztés az Egyetem V. ötéves tervének irányelveire - 2. A Vegyészmérnöki Kar javaslata a harmadik fokozat oktatásának irányelveire - 3. A TDK helyzete és továbbfejlesztésének feladatai - 4. Az Építészmérnöki Kar javaslata a képességvizsgálatnak a felvételi utasításban való rögzítésére - 5. Javaslat a Felsőoktatási Tanulmányi Érdeméremmel való kitüntetésre - 6. Javaslat doktori szigorlat kandidátusi vizsgaként való elfogadására
- 16 Költségvetési kereteink általában új státuszhelyek létesítését nem tették lehetővé, kivéve a tanév elején a szervezés-oktatás támogatása címén külön kapott bővítést. Uj státusz hely eket tehát ebben az elmúlt három évben nem tudtunk létesíteni, annak ellenére, hogy azokra a karnak na y szüksége lett volna. Ezért a nyugdíjazásoknál úgy igyekeztünk eljárni, hogy cserébe egy. kisebb béralapot lekötő ( oktatóknál egy tanársegédi ) helyet mindig biztosítottunk s csak az ezen felül megmaradt bérmennyiséget fordítottuk fejlesztésre. Az évenként kapott bérfejlesztési keretek elosztását megelőzően mindig különböző elemzésekkel igyekeztünk képet alkotni az egyes kategóriák egymás közötti, a béreknek az életkorhoz és a szolgálati időhöz való viszonyának alakulásáról. Ezeknek az elemzéseknek a birtokában már lényegesen könnyebben tudtuk az egyéni teljesítményeket értékelni és anyagilag elismerni. A jutalmazásra szolgáló költségvetési alap felhasználásánál az utóbbi években a kari keret ingadozása, ill. hirtelen csökkenése okozott gondot. Utólag meg kell állapitanunk, hogy a kar gazdálkodási tevékenységének hitelét a nehezen kiismerhető keretváltozások, a különböző egyetemi központi keret-elvonások, majd utólagos juttatások nem erősítették. Hasonló zavart okozott karunkon az is, hogy éveken át a szakmérnöki tanfolyamok e yetemi tanácsi jóváhagyása során egyetemi szinten nem ellenőrizték, s igy karunkon sem egyeztethették, hogy a szükséges bérjellegű fedezetek rendelkezésre állnak-e? Az egyeztetést eddig azért nem tartottuk különösen fontosnak, mert az egyetem évelen át mindig talált valamilyen megoldást a költségek fedezésére. A múlt évi kellemetlen tapasztalatok után rendeztük ezt az ügyet is. A fenntartási és beszerzési költségvetési keretek nem igényeltek különösebb gazdálkodási megfontolásokat. Ezek az összegek évről-évre a legszükségesebb célokra szinte automatikusan kerültek felhasználásra. A tanszékekre felosztott és még fel nem használt kereteket, az év második felében szükség esetén mindig úgy igyekeztünk átcsoportosítani, hogy azok lehetőleg a legjobban szolgálják a kar érdekeit és a takarékosság követelményeit. • ..