Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1973-1974
1974. március 4. (769-962) - 1. Az Egyetem fejlesztési koncepciója - 2. Jelentés a nők helyzetéről hozott határozatok végrehajtásáról - 3. Különfélék - 1. Javaslat a Felsőoktatási Tanulmányi Érdeméremmel való kitüntetésre - 2. A Vegyészmérnöki Kar előterjesztése doktori disszertáció kandidátusi vizsgaként történő elfogadására
- 37 Felül kell vizsgálni az Egyetem igazgatásának rendszerét. Célszerűnek látszik az egységes gazdasági és műszaki igazgatás mellett az uj követelmények alapján, kialakitani a központi igazgatás egységes rendszerét is. Az egyes szervek koordinált munkája csak igy biztositható. Fontos része ennek az ügyvitel gépesitése, olyan adatbank létrehozásával, amely a korszerű vezetés részére nélkülözhetetlen adatokat operativ módon szolgáltatja. 2.5. AZ EGYETEMI ÉLET DEMOKRATIZMUSA, A VEZETÉS RENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE 2.5.1. Testületi döntések - egyéni felelősség Az Egyetem szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályok és az ezek alapján megalkotott Szervezeti és Működési Szabályzatunk mind egyetemi, mind pedig kari szinten osztott vezetési rendszert ir elő, amelynek lényege, hogy az Egyetem, illetve a karok munkáját alapvetően befolyásoló döntéseket a Szabályzatban meghatározott esetekben, a kérdések megvitatása és többségi vélemény kialakitása révén, az illetékes testület hozza. Választott testületeinkben, tanácsainkban az Egyetem dolgozóinak minden rétege, a társadalmi szervezetek és a hallgatók is képviselve vannak. A többségi állásfoglaláson alapuló testületi döntések, határozatok, az adott testület által képviselt egyetemi egység /kar, Egyetem/ valamennyi tagjára kötelező érvényűek. Az egyszemélyi vezető - de nemcsak ő - kezdeményezi a testületi döntéseket és felelős azok végrehajtásáért. Emellett a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott ügyekben egyszemélyi döntési jogkört gyakorol. A szocialista demokrácia kiteljesitésének szervezeti feltételei az osztott vezetési rendszerben adottak, a demokratizmus tényleges megvalósulásáról azonban csak akkor beszélhetünk, ha vezetési rendszerünk módszereiben és tartalmában is képes a következő célokat szolgálni: