Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1972-1973

1972. november 13. (275-408) - Az Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. Az oktatási rendszer pártfelülvizsgálatából adódó egyetemi feladatok

jelenleg le támaszt ós fokozatosan támasztani fog az elkövet­kező évtizedekben a szakemberek képzésével kapcsolatban. Vagyis vallom, hogy a munkamegosztásból adódó atrufcturában a szakember szükséglet igényli a különböző szinteken, de felsőfokon képzett szakemberek létét. Hogy miként oldom meg ezt, az alárendelt kérdés, amely számtalan tényezőtől függ. Kétségtelen, hogy bi­zonyos dolgokat jobban lehetett volna megoldani az 196c~as évek elején, ha akkor több tapasztalattal, vagy sokkal nagyobb anya­f( gi lehetőségekkel rendelkeztünk volna. :<zt kell hatékonyabbá tenni. A másik: az intázmányen belüli struktura. $;»t nem 3zúkitem le egyetlen kérdésre. Nagyon rossz zsargonnak tartom, < amikor azt mondjuk, hogy: intézetesités. iáméi sokkal bonyo­lultabb, öasztettebb tartalmi kérdés az, amit az intézményi struktura fejlesztésén értünk, aminek megvárnak a maga rend­szer-szervezési elméletén nyugvó alapjai, ^zekem kell előre­lépni ügy, ahogyan azt a feltételek - nem utolsósorban a szellemi és a gazdasági feltételek - ezt lehetővé teszik. Jogos türelmetlenségét érzem az egyotem vezetésének ebben a kérdésben, és ezzel a j0g03 elégedetlenséggel elsősor­ban az integrált egységük létesítése tekintetében egyetértek. Ma elitéljuk azt, hogy felsőfokú technikumból cégtábla-átfea­tés formájában hoztunk létre egy főiskolát, akkor tessék meg­engedni, hogy elítéljem azt a cégtábla átfestést, ami az egye­temen beiül történt egyik-másik esetben. Be egyik esetben sem akarunk belenyugodni abba, hogy csupán a cégtábla átfestése szintjén maradjunk, és ezért kell összefognia aa egyetemnek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom