Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1971-1972

1972. január 31. (503-612) - Egyetemi Tanács és a Pártbizottság együttes ülése - 1. A szocialista demokrácia érvényesülése, fejlesztésének feladatai az osztott vezetés rendszerében

- 16 ­att, hogy az átjelentkezését elfogadták. A híradás technikai szakon 2l-en csúsztak ki a lehetőségből, az erősárama müszer­szakon 11 százalék. Ez rengeteg, - és nagyon megfontolandó hogy ez az intézkedés valóban demokratikus-e, vagy nem. Eze­ket kívántam elmondani. Dr. Frigye s Andor: Tisztelt Együttes Ülést A tárgyalás alatt lévő anyagban sok minden van. A leglénye­gesebb részek megtalálhatók benne. Ha én fogalmaztam volna meg a jelentést, - bár benne voltam a bizottságban - kissé élesebben fogalmaztam volna meg egyik-másik kérdést. Ez azon­ban a stílusnak, nem pedig a tartalomnak a kérdése. Hangsúlyozom, hogy megtalálható az anyagban minden, ami lényeges. Amiért mégis felszólalok, az az osztott rezetés­re vonatkozó rész, ami benne van, anyag oimében, és amiben kis­sé messzebb mennék annál, ami az anyagban benne van. Hogy mi az osztott vezetés, azt definiálni lehet. Az az osztott vezetés, ami nálunk van, - és akkor nem lehet egy szót sem szólni, .... /Közbeszólás: £rről megoszlanak a vélemények!/... Megoszlanak a vélemények, - ha azonban az osz­tott vezetést a sző szoros értelmében veszem, akkor dgy kell vennem, hogy a vezetés funkciója meg van osztva az egyszemélyi vezető és a testület között. Ha az almának leosipem a sarkát, akkor nem mondhatom, hogy azt megosztottam. A megosztáson azt érti az ember, hogy a kát rész nagyságrendileg legalább is egyforma* Ez messze ninos igy a mi vezetési rendszerünkben. A lényeges az, hogy a testület elé a legritkábban kerülnek döntések alternatív módon. Már pedig nyilvánvaló,

Next

/
Oldalképek
Tartalom