Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971

1970. szeptember 28. (1-122) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Az Egyetem 1970/71. tanévi munkaterve - 2. Az MSZMP KB ifjúságpolitikai határozatából következő feladatok - 3. Tájékoztató az 1970. évi gép-és műszerbeszerzési keret karok közötti felosztásáról

- 49 ­nyiben azt jónak és kiegé szitendőnek tartottuk. Javasolom, hogy az anyag 9./ pontjának második be­kezdését válasszuk kiilön, mert itt két különböző dologról van szó. Ennek megfelelően tehát ab/ pontban osak az első bekezdés maradjon, a második bekezdés pedig kerüljön át a c/ pontba. Ugy gondolom, hogy szólni kell a fizikai dolgozók gyermekeinek felkészitéséről is, azzal a megjegyzéssel,hogy az erős vidéki aláhúzás indokolatlan, mert hiszen jónéhány budapesti középiskolában is végzünk ilyen tipusu munkát. Persze az, amiben gondolkodunk, mégis nem elsősorban buda­pesti és vidéki kategória, hanem a fizikai dolgozók gyerme­keiről van azó, és ebben a vonatkozásban Budapesten is van­nak feladataink, különösen ha azt is tudomásul vesszük,hogy a felvételi vizsgákról, most már 3-4 éve kiadott minisztériu­mi elemzés alapján, távolról sem lehet azt mondani, hogy a budapesti középiskolák - néhánytól eltekintve - az orszá­gos átlag felett lennének. Csak azt lehet mondani, hogy né­hány szinvonalas középiskola van Budapesten, és a többiekről ritkábban hallunk. Egyetértek a bentmaradókra, az oktatókként itt tartandókra, vagy esetleg behozandókra vonatkozóan azzal, hogy koordináltabban kell ezt a tevékenységet végezni. Külö­nösen arra gondolok, hogy Nagy elvtárs tényleg úgy gondolko­dik ebben a kérdésben, ahogyan én, amikor a hármas követel­ményt meghatározza. Sokszor gondot okoz, hogy néhány jól he­lyezkedő ember, aki megfelelő időben kezdte figyelmét a tan­székek felé fordítani, megfelelő tulajdonságokkal rendelkezik

Next

/
Oldalképek
Tartalom