Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971
1970. szeptember 28. (1-122) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Az Egyetem 1970/71. tanévi munkaterve - 2. Az MSZMP KB ifjúságpolitikai határozatából következő feladatok - 3. Tájékoztató az 1970. évi gép-és műszerbeszerzési keret karok közötti felosztásáról
- 50 ahhoz, hogy figyelmének ezt a ráfordítását dokumentálni is tudja. Köztudomásu, hogy ez -a-k&lenbeé g nem mindig kapcsolódik össze megfelelő politikai állásfoglalással és emberi habitussal. Javasolom a Tisztelt Egyetemi Tanácsnak, hogy fogadja el az előterjesztést, - főként pedig azt, hogy a benne foglalt feladatok végrehajtására konkrét intézkedéseket tegyünk. Végezetül még leszögezni kivánom, hogy ón is úgy tekintem, hogy az ifjúságpolitikai irányelvek nem az egyetemi hallgatókra vonatkoznak, habár nem vitatható, hogy egyetemünkön is - munkánk természetéből folyóan - ez a súlypont, de mindenképpen szükséges a határozati javaslat kiegészítése. Dr. Geszti Pál Ottó: Tisztelt Egyetemi Tanács Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a villamoskari kollégium ügyéről alapos előkészités után tárgyaljunk. Nem állithatom, hogy minden adat a kezemben van, ami ennek a kérdésnek a megbeszéléséhez szükséges, azonban jelezni akarom, hogy olyan mértékben nem tartom kielégítőnek a villamoskari kollégium ellátását, hogy azzal a legrövidebb időn belül foglalkozni kell. Dr. P e r é n y i Imre rektor: Kiván még valaki felszólalni? /líem./ Ha nem, akkor a vitát lezárom. Dr. Lásztity Radomir: Tisztelt Egyetemi Tanács! Először Murai elvtárs kérdésére kivánok válaszolni. Amikor az anyagot összeállítottuk, abból indultam ki, hogy feltételeztem, hogy az irányé Ive kiél kapcsolatos anyag általában ismeretes, és azt is feltételeztem, hogy az egyetemi ifjúság erkölcsi-politikai arculatával kapcsolatos felmérések anyaga,