Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971

1970. november 16. (123-330) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Beszámoló az oktató-nevelő munka korszerűsítését szolgáló 1969/70. tanévi kari intézkedésekről - 2. Az Egyetem káderutánpótlási terve - 3. Javaslat az egyetemi tanári és egyetemi docensi pályázatok kiírására - 4. Személyi kérdések - 1. Egyetemi docensi pályázat elbírálása - 2. Javaslat díszdoktorrá avatásra

33. Csanádi elvtárs a vezetési készségnek, mint oktatási oéhak, a tantervbe valójbeépitését javasolta. Ezzel egyetértek. Itt sok mindent lehetne tenni. Ugy állunk, hogy a vezetés-és szervez és -elmé le tn ek oktatási keretet biztosit ottunk. Ennél to­vább kell mennünk és meg kell vizsgálnunk, hogyan lehet ezeket a szempontokat érvényesiteni mind a nevelésben, mind az oktatás­ban. Elek elvtársnak a jegyzetekre vonatkozó javaslatával egyetértek. Ami a kifogásokat illeti, módszertanilag az az el­képzelésem, hogy minden esetben, araikor ilyen dolgok előfordul­nak, olyan bizottságok elé visszük ezeket a kérdéseket, ahol a központi karok és a tanszékek képviselői jelen vannak, tehát elég korán felhivják a figyelmet, nehogy valami hiba legyen. Török elvtárs javaslatával egyetértek. A villamosmér­nöki kar által kidolgozott uj oktatási elképzeléseket megkaptam, azokat tanulmányozom és ezeknek biztositani fogunk megfelelő fó­rumokat . Lévai rektorhelyettes elvtárs előadta, hogy vannak rövid­távú és hosszabb távú feladatok. Ezzel teljes métékben egyetér­tek. Ami a 2 diplomamunkákkal kapcsolatban szabadon választható tárgyak koordinálását illeti, erre nézrve több karon történtek lé­pések, és általános tendenciát látok abban a tekintetben, hogy r a diplomamunkák kiadását egyre inkább előre viszik a karok. Ez he­lyes tendencia, és ha ez érvényesül, akkor egy csomó tanszéken bizonyos differenciált oktatási kérdéseket is meg lehet oldani. Az anyagi feltételekkel kapcsolatos kérdésekre Varga dékán elv­társnak is megadtam a választ. Több megjegyezni valóm nincs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom