Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1970-1971

1970. november 16. (123-330) - Nyilvános ülés - Zárt ülés - 1. Beszámoló az oktató-nevelő munka korszerűsítését szolgáló 1969/70. tanévi kari intézkedésekről - 2. Az Egyetem káderutánpótlási terve - 3. Javaslat az egyetemi tanári és egyetemi docensi pályázatok kiírására - 4. Személyi kérdések - 1. Egyetemi docensi pályázat elbírálása - 2. Javaslat díszdoktorrá avatásra

34. Dr. P e r é n y i Imre rektor: Tisztelt Egyetemi T Anács ! A következő határozat elfogadását, illetve a határozati javas­latnak a módosítását javasolom. Ugy vélem, azzal kellene kezdeni a határozati javaslatit, hogy az elhangzott észrevételekkel és kiegészítésekkel az egyetemi tanács elfogadja a jelentést, és a következőképpen határoz. Hangsúlyozom, hogy amit most fogok mon­dani, az nincs "benne a határozati javaslatban. A határozatokat ezzel kellene bevezetni: 1./ Az Egyetemi Tanács megállapítja, hogy a karokon, sza­kokon és tanszékeken a mult évhez viszonyitva bizonyos előreha­ladás mutatkozik, ez az előrehaladás azonban nem elégséges. Megállapítja továbbá, hogy a karok a mult évben hozott néhány határozatot nem hajtottak végre. Igy nem tettek eleget an­nak a határozatnak, amely kimondja, hogy a kari koncepció kidol­gozása során az oktatási-nevelési kérdések mellett ki kell térni az anyagi, tárgyi és személyi feltételekere is, és a javaslatok­nak tartalmazniok kella a koncepciók megvalósításának ütemter­vét. Ezzel kapcsolatban hangsúlyoznom kell, hogy a jelenlegi helyzetben is képesek vagyunk nagy lépést tenni előre. Véleményem szerint előre lehet lépni a mai feltételek mellett is, ha a fela­datokat igyekszünk megoldani. Amennnyiben megszabadítjuk tanren­dünket azoktól a dogmáktól, amelyek még ma is megvannak, és ame­lyek miatt a délelőtti órákban a rajztermek és a laboratóriumok kihasználatlanok, mert előadások folynak. Tehát ha megfelelő össz­hangot tudnánk teremteni a lehetőségek és az igények között: vé­leményem szerint még ma is tudnánk valamit tenni, - ezt azonban

Next

/
Oldalképek
Tartalom