M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1940-1941

1940. november 14. (1-85)

- 3 ­Az egyetemi Tanács a VKM ezen határozatával az 194o. évi junius hó 27.-én tartott ülésében foglalko­zott és az ebből az ülésből a VKM-hez intézett felterjesz­tésében részletesen kifejtette azokat az indokokat,amelyek az említett fegyelmi szabályok figyelmen kivül hagyásánál vezették ; kérte ennélfogva a fegyelmi Ítélet végrehajtásá­nak az elrendelését. A VKM azonban ennek ellenére a fegyel­mi eljárás ujbél velő lefolytatását kívánta és igy a Tanács elvi álláspontjának fenntartása mellett elhatározta,hogy a VKM ezen felhívásának eleget téve, a többször említett tanárok ellen és az idézett PSzSzGy. vonatkozó rendelkezé­sei alapul vételével,újra elrendeli a fegyelmi eljárás meg­indítását, PSzSzGy. Függelékéhez csatolt Vázlat szerint a fegyelmi eljárás rendes körülmények között megelőző vizs­gálattal indul meg, A Vázlathoz csatolt 3, jegyzet azonban bizonyos esetekben lehetővé teszi ennek az elfc&eő vizsgá- latnek a mellőzését, A jelen esetben,amikor az előző eljá­rás során a fegyelmi vétség már teljesen tisztázva lett, sőt az Ítélet is kimondatott, nem lenne semmi értelme az előzetes vizsgálat újból való elrendelésének és lefolyta­tásának ; ez csak felesleges munkát és költséget okozna és a határozat meghozatalát rendkívül elhúzná. A Tanács véleménye szerint tulajdonkép a fegyelmi eljárás újból való megtartása is felesleges,mégis azt nem mellőzte»mint­hogy a VKM nem uj fegyelmi Ítélet hozatalát,hanem az egész fegyelmi eljárás újból való lefolytatását rendelte el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom